Napfogyatkozás akkor alakul ki, amikor a Hold éppen a Nap és a Föld közé kerül, ezért a Hold árnyékot vet a Földre. A teljes napfogyatkozások a holdfogyatkozásokkal ellentétben mindig csak a földgolyó egy kis részéről figyelhetőek meg.
2021. június 10-én részleges napfogyatkozás lesz hazánk felett. A fogyatkozás mértéke viszont elég csekélynek mondható, ugyanis a Hold a Napnak csak a 0,75 - 3,8%-át takarja el.
A gyűrűs napfogyatkozás során a teljes árnyék sávjában sem tudja a holdkorong egészen eltakarni a Napot, ehelyett egy látványos fénygyűrű marad a fekete holdperem körül. Ennek oka, hogy a Hold éppen földtávolban jár, és kisebb méretűnek látszik, mint a napkorong.
Ez a napfogyatkozás valójában egy gyűrűs napfogyatkozás lesz bolygónk egyes részein. Ez a sáv Kanada északi területein, Grönland északkeleti sarkán, a sarkvidékeken és Szibéria keleti tájain halad majd át.
A fogyatkozás Sopronban 11 óra 55 perc 08 másodperckor kezdődik, maximuma 12 óra 39 perc 49 másodperckor lesz, és 13 óra 25 perc 23 másodperckor fejeződik be. Budapesten 12 óra 04 perc 40 másodperckor kezdődik az égi jelenség, Miskolcon pedig a fővárosi időpontokhoz képes 4-5 perccel később.
Az idei, Magyarországról is látható napfogyatkozás az ún. Solar 147 sorozat tagja. Körülbelül 18 év és 11 naponta ismétlődő Solar saros 147 80 eseményt tartalmaz. A sorozat részleges napfogyatkozással indult 1624. október 12-én. A sorozat 3049. február 24-én ér véget. A leghosszabb gyűrűs napfogyatkozás 2291. november 21-én lesz, 9 perc és 41 másodperc.
De beszéljünk a napfogyatkozás megfigyelésének veszélyeiről is pár szót! Napfogyatkozáskor a Napból nem érkezik másféle sugárzás, mint egyébként, mivel csak annyi történik, hogy a napfény egy részét a Hold kitakarja.
A veszélyt az okozza, hogy egy átlagos napon nem nézünk a napba hosszú időn át, fogyatkozáskor viszont igen, és a Nap erős fénye és erős ultraibolya-sugárzása kifejtheti károsító hatását a szem retinájára és a szemlencsére.
Olyan sötét szűrőt kell a nap figyeléséhez használni, amely igazoltan kiszűri a fény ultraibolya-tartalmának túlnyomó részét. Pl.: szemüvegszerű keretbe foglalt hitelesített szűrőfólia, hegesztőszemüveg - DIN 12-es fokozattól, naptávcső, napfogyatkozás-szemüveg.A napkorong képe a retinán egy kb. 0,2 mm átmérőjű fényfoltba fókuszálódik, összpontosítva a nap fényét és hőjét, ami a retina sejtjeit túlterheli és elpusztítja. Ez nem jár fájdalommal, ezért nem kapunk figyelmeztető jelzést sem, de a „bátorságunk” következtében a látómezőnk közepén egész életünkben egy kis fekete foltot fogunk látni.
Néhány napmegfigyelési módszert mutatunk végül arra az esetre, ha valakinek nincs megfelelő szemüvege a napfogyatkozás megtekintéséhez.
További érdekességek az alábbi cikkekben olvashatóak:
http://megoldaskapu.hu/teremtes-teremto-napok/asztrologia/napfogyatkozas-megfigyelesenek-veszelyei
https://www.idokep.hu/hirek/reszleges-napfogyatkozas-lesz-hazank-felett
2021.06.08.
Sinkó Andrea