Kanizsai Dorottya Gimnázium

A Magyar Tudomány Ünnepe a KDG - ben

Kempelen, a varázsló. Aki (akár gyerekkorában) elolvasta ezt a könyvet, egész életében tisztelettel és csodálattal gondol erre a magyar feltaláló zsenire, aki egész életében a közt szolgálta s a betegeken próbált technikai találmányaival segíteni.
A Magyar Tudomány Ünnepén, november 3 – án új interaktív kiállítás nyílt a Csodák Folyosóján a KDG – ben.


A kiállítás megnyitóját egy tárlatvezetéssel kötöttük az idén össze.
A 9. b osztályosokkal a könyvárban kezdtük a programot: Szentgyörgyváriné Kovács Éva tanárnő egy tucat könyvet elővarázsolt a polcokról, s elmesélte, hogy az egyes kiadványok milyen módon kapcsolódnak a Pozsonyban született polihisztorunkhoz.
Írtak róla például életrajzi regényt (Szalatnai Rezső), rajzoltak a sakkautomatáról képregényt; mivel a Karmelita kolostorból Budán Várszínházat tervezett, ezért a színházi lexikonok is megemlítik; s a sakkautomatát kipróbáló E. A. Poe több írását is Kempelennek szentelte.


A kiállítás megtekintésével folytatódott a foglalkozás. A diákok megismerkedhettek a kiállítás részegységeivel: Kempelen találmányait, életrajzát bemutató tablókkal; a Polgár – módszerrel; a tehetségeket kutató Czeizel Endréről és a világelső genetikust, gróf Festetics Imréről szóló írásokkal (szakmai közreműködő Kovacsics Bernadett tanárnő).


A folyosói kis asztalkákra sakktáblák kerültek. Azonban ezek nem a klasszikus 8x8 – as méretű táblák, hanem kisebbek, amelyeken az ún. „sakkvarik” játszhatók. A kisebb táblán, kevesebb bábuval villámsakkpartikat lehet lejátszani – csemege a jól sakkozóknak is; illetve a sakkozni még nem tudóknak jó lehetőséget nyújt a lépések megtanulására.

 



A tárlatvezetés után a diákok a laborban foglaltak helyet, ahol olyan kísérleteket láthattak, amelyek Kempelen találmányainak működési elvét segítettek megérteni, modellezni. Aki lemaradt a kísérletezésről, de érdeklődik a mágnesek és a sakkautomata rejtélye iránt, azok a folyosón elhelyezett QR – kódok beolvasásával megnézhetik a bemutatóról készített kisfilmeket.

 


A tárlathoz készült feladatlappal ellenőrizhetik le a diákok, hogy tudásuk mennyivel bővült, hiszen ez a célja a Magyar Tudomány Ünnepére rendezett tárlatunknak.

A VAOL beszámolója a képre kattintva megtekinthető.

 





        










 
2022. 11. 10. Sinkó Andrea
Szentgyörgyváriné Kovács Éva
Kovacsics Bernadett

Diákélet

Eseménynaptár

Hasznos linkek