Az EJMSZ 2022 – ben meghirdetett pályázatára a KDG – labor délutáni foglalkozásaival neveztünk. Ezek a foglalkozások a természettudományos tárgyak tanórai vagy azon túl mutató kísérleteivel, jelenségmagyarázataival egy - egy téma köré szerveződtek, s az irodalmi idézetekkel, ppt- kel színesítve a diákok tudását bővítették.
Az elnyert 800 000Ft – on a fizika tanításához használható kísérleti eszközöket rendeltünk, amelyeket a fizika órákon, fakultáción és esetleg a délutáni foglalkozásokon használhatnak diákok, tanárok.
Az alábbi fotókon a beszerzett eszközökről készült képek láthatóak.
A diákok fizika fakultáción birtokba is vehették az új eszközöket, amelyekkel a légnyomás, az áramlási testek, a Nap – Föld – Hold rendszere, tökéletesen rugalmas ütközések, a Curie – pont vagy akár egy hosszú rugón keletkező látványos állóhullámok figyelhetőek meg.
Az új kísérleti eszközök rendelésénél figyelembe vettük, hogy mely, korábban beszerzett eszközökhöz tudunk új kiegészítőket vásárolni, így „leporoltuk” pl. az egykori Szent - Györgyi Szakközépiskolából kapott légfúvót, valamint a rezgéskeltő is újra életre kelt.
Sajnos még hiányzik az áramlási testekhez egy ún. komponens- mérleg…, s ehhez majd’ 100 000Ft…, így figyeljük az újabb pályázati lehetőségeket!
Az alábbi képre kattintva az eszközöket bemutató kisfilm tekinthető meg.
2023. 03. 22. | Sinkó Andrea |