2024. szeptember 29-én a 12. évfolyamos biológia fakultációs diákok közül ketten vettünk részt az ELTE Savaria Egyetemi Központ Kutatók Éjszakáján.
Ez az esemény különösen izgalmas volt számunkra, hiszen nem csupán látogatók voltunk, hanem aktív résztvevői is a rendezvénynek: mi, diákok tartottunk laborprogramot az érdeklődők számára. Fő célunk volt megmutatni, milyen izgalmas a biológia világa, és hogy a háztartásokban fellelhető anyagokkal, eszközökkel is lehet látványos és érdekes kísérleteket végezni akár otthon is. Tanárnőnkkel közösen vezényeltük a vizsgálatokat, illetve elmagyaráztuk, valójában mi is áll ezek mögött.
Ezután a résztvevők is kipróbálhatták a titkosírást citromlével, illetve megtapasztalhatták, hogy a vöröskáposzta rendkívül jó indikátor a háztartási anyagok kémhatásának tanulmányozására. Az este legfontosabb tanulsága számunkra az volt, hogy milyen nagyszerű érzés átadni a tudást és felkelteni mások érdeklődését a biológia iránt. Jó volt látni, hogy a látogatók – kicsik és nagyok egyaránt – milyen lelkesen vettek részt a programunkon.
Hatalmas élmény volt ez a délután, nemcsak a látogatóknak, hanem nekünk is.
2024. október 18. | Takács Ágnes 12.A és Körmendy Réka 12.B |