Kanizsai Dorottya Gimnázium

Mire tanít az Ezüst jégkorcsolya?

Ma egy olyan korban élünk, amikor a technika olyan fejlettségi fokra hágott, hogy szinte a mai ember élni / életben maradni sem tudna már a technikai vívmányok nélkül…
Ugyanakkor gyakran a fiatalok és a szüleik fordítanak hátat  a tudományoknak s szinte naponta szegezik neki a természettudományokat oktató tanároknak a kérdést, hogy ugyan minek tanulja szegény diák ezeket a tantárgyakat, amikor ők tudják, hogy az életben nem lesz ezekre szükségük…

Néhány évtizede sem volt könnyebb a fizika, kémia… a diákok számára, mégsem kellett folyton bizonygatni pl. azt, hogy az „élet csupa fizika”…De ha ma bizonygatni kell, akkor keressük meg a módját, pl. a laborba invitálva diákokat tereljük a tudományok felé  őket.
S a természettudományok a világ megértését és jobbá tételét szolgálják, ha jó, értő kezekbe kerülnek.


2013 óta minden évben új témával vártuk december közepén Michael Faraday egykori öltetét átvéve az érdeklődőket.

Az idei karácsonyi laborfoglalkozáson egy 2020 – as orosz filmet dolgoztunk fel, s szinte jelenetről jelenetre számba vettük, hogy az "élet csupa fizika, meg kémia, meg biológia, meg matematika némi földrajztudománnyal fűszerezve – szépirodalmi köntösben”.
A Netflix oroszok Rómeó és Júliája, az Ezüst jégkorcsolya című film Szentpéterváron játszódik, 1899 Karácsonyán.


https://drive.google.com/file/d/1y1qwiq_d_t_SBhkxOW_-ZtBrxJGwsNnR/view?usp=sharing

A szerelmi szál és a történelmi konfliktus a film első megtekintésekor azonnal érthető, de ha többször megnézzük, olyan finomságokra lehetünk figyelmesek, mint pl. a főszereplő jellemvonásait bemutató egy – egy mozdulat, a korcsolyás jelenetek kiszámított mozdulatai, vagy akár a táblára felírt valódi kémiai egyenlet.

S mit tanít nekünk az Ezüst jégkorcsolya?

Sinkó Andrea tanárnő szerint fizikát, mert megmutatja, hogyan készíthetünk a jövendőbeli jóslásához két tükörrel tükörfolyosót a téli napforduló idején; fizikát, mert megmutatja, hogyan lehet kis helyen körmozgás során nagyobb sebességre szert tenni; s a jégen sikló korcsolyával (miért is csúszik olyan jól?) sebessebben siklani, mint az egyszerű gyalogos; s hogy éjszaka nézzünk fel az égre, mert a Geminidák meteorraja és a téli csillagos égbolt csillagképei vagy akár egy színpompás tűzi játék is káprázatos lehet…

Kovacsics Bernadett tanárnő szerint kémiát, mert megmutatja, hogy a főiskolai felvételin már 1899-ben az észterképződés beugró feladatként szerepel; s megmutatja, hogy a babonás nézőket el lehet kábítani egy tudományos kísérlettel, de egy tanult elme rögtön lerántja a leplet (elmondja a kémiai hátteret) a „varázslatról”; s bemutatja a film egyetlen valós személyét, Mengyelejevet.

Szentgyörgyváriné Kovács Éva tanárnő szerint többek között a forgatókönyv ötletét adó regény (Hans Brinker története) az önfeláldozásra tanít; s a holland, befagyott csatornákon sikló ifjak az amerikaiaknak a gyorskorcsolyázást mutatták meg.

S a természettudományok a világ megértését és jobbá tételét szolgálják, ha jó, értő kezekbe kerülnek.
Az idei decemberi laborfoglalkozáson a 10. b osztály tanulói vehettek részt – tanárnőik a kémia és fizika órákon építeni tudnak majd a most látottakra.

Az iskolai többi osztálya  sem maradt ki a történésekből: a Csodák Folyosóján a film jeleneteihez kapcsolódó kiállítás fogadta a diákokat Advent idején, s egy Learning apps – feladatgyűjtemény s egy matematika, illetve fizika példasor is megoldásra várt – némi plusz tudást garantálva.

A KDG kilencedik karácsonyi laborfoglakozását tartó tanárnők (Kovacsics Bernadett, Sinkó Andrea, Szentgyörgyváriné Kovács Éva) ezúton kívánnak áldott Karácsonyt és boldog új esztendőt – akár duplán is : a Gergely naptár szerint december 25 – 26 – ára; s az ortodox (Julián) naptár szerint január 7 – 8 – ára.



2021.12.13.

Sinkó Andrea, Kovacsics Bernadett


 

Diákélet

Eseménynaptár

Hasznos linkek