Kanizsai Dorottya Gimnázium

Safer Internet Day 2018 – a jobb internet veled kezdődik

Nemrég került megrendezésre a Biztonságos Internet Nap /SID/, mely alkalomból a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat kisfilm és novella pályázatot hirdetett. A pályázat célja a biztonságos internet használatára való buzdítás volt. E napon (02.06.) nem csupán Magyarországon, hanem a világ másik 130 országában rendeztek programokat. Az eseményre Budapesten a Microsoft székházban került sor.

Kurkó Zsuzsánna a SID koordinátora köszöntője után telefonos bejelentkezések következtek Szegedről és Ausztriából. A beszélgetések során fény derült arra, hogy nyugati szomszédunknál az egész február a biztonságos internethasználat jegyében zajlik. Az utóbbi években a biztonságosabb helyett a „jobb” internet létrehozására került a hangsúly. Mindannyiunk dolga, hogy az internetet egy jobb hellyé tegyük magunk és egymás számára, tiszteljük a másikat a digitális világban, ezért is lett a 2018-as SID szlogenje: „Alkoss, csatlakozz, tiszteld a másikat: a jobb internet veled kezdődik”.

Ezt követte a díjátadó. Először a kisfilm kategóriában alkotók örvendhettek: 6-6 elismerést osztottak ki általános iskola alsó tagozatos, felső tagozatos, s középiskolai korosztályban egyaránt. Ezt követte a szépirodalmi alkotások eredményhirdetése, melyben én is érdekelt voltam. Végül is a IV. helyet sikerült elcsípnem. A világom 2050-ben címet viselő írásommal! laugh Hatalmas öröm volt számomra a siker, hiszen közel 70 pályamunkából lettem a negyedik.

Az eredményhirdetés után egy úgynevezett internetbiztonsági Live Library-t tartottak, melynek keretében Borbás Fanninak és Sós Mártonnak, a SIP Youth Panel csapat két tagjának kérdéseket lehetett feltenni a „Fiatalok a világhálón” című beszélgetés keretében. Kobza Miklós (MTVA sajtófőnöke) a „Média és álhírek”, Reményiné Cserkeő Borbála pszichológus a „Lelkitárs” témájában, dr. Szongoth Richárd és Pál Tamás rendőr századosok a „ Kyberbűnözés” témakörében, Kovács Zsombor pedig a „Hackerek”-ről fogadta a kérdéseket.

Bár az internet hasznos, s lassan nélkülözhetetlen életünkben, mégis számos veszélye van: erre hívta fel a figyelmet ez a nap. Sajnos Magyarországon az átlagnál magasabb százalékban éri a fiatalokat internetes zaklatás valamilyen formában, ez ellen feltétlen tenni kell: fontos a tájékoztatás és figyelemfelhívás és az egymásra való odafigyelés egyaránt! A jobb internet valóban veled kezdődik!!!

 

2018. február 11. Csiszár Tamás 11.C

Diákélet

Eseménynaptár

Hasznos linkek