Kanizsai Dorottya Gimnázium

KDG siker a férfi Amatőr Röplabda Diákolimpia városi fordulóján

A mai napon reggel 9 órától a KDG adott otthont a férfi Amatőr Röplabda Diákolimpia városi fordulójának.

A Gálik Milán, Hajdu Levente, Jánosi Zoltán, Senviczki Ákos, Szabó Barnabás, Szijj Marcell, Ujvári Bence, Varga Ádám és Varga Olivér alkotta KDG-s csapat az első mérkőzésen sima 2-0-s (25-4; 25-16) győzelmet aratott a Teleki csapata felett, és ezzel kvalifikálta magát a döntőre.

A második meccsen a Bolyai és az NLG csapatai mérték össze tudásukat. Itt két szoros szett után (25-15; 25-21) a Bolyai szerezte meg a másik döntős helyet. A harmadik helyért így az NLG küzdött meg a Telekivel. Kezdetben úgy tűnt, hogy a dobogó alsó fokára a Teleki állhat majd fel, ám az NLG mindkét szettben fordítani tudott (25-21; 25-15), így végül az ő nyakukban csillogott a bronzérem.

A tornaterem addigi lapos hangulatát megtörte a sok diák, akik a döntőre bejöttek szurkolni a hazai csapatban szereplő osztálytársaiknak, barátaiknak. Az első szettben a KDG-sek szétesett játékukkal vereséget szenvedtek (25-14) a Bolyai csapatától, ám a szurkolótábor és edzőjük, Kovács Balázs biztatására a második szettben koncentrált játékkal, biztos nyitásokkal, bátor ütésekkel és jó sáncokkal ki tudták harcolni a győzelmet (25-14). Az állás tehát 1-1-re módosult.

A döntő szettnek így némi önbizalommal kezdtek neki a fiúk, de az erőviszonyok eléggé kiegyenlítettek voltak. Ha az egyik oldalról jött egy jó leütés, akkor a következő labdamenetben az ellenfél egy még szebbel válaszolt. Végül, a nagyon szoros és színvonalas szett után (16-14), a KDG diadalmaskodott, és ezzel a megyei fordulóba jutott.

Gratulálunk a csapatnak és további sikeres szereplést kívánunk!

Stieber Aida 13.K
Fotó: Tóth Tamara 13.K
 

Diákélet

Eseménynaptár

Hasznos linkek