Kanizsai Dorottya Gimnázium

Sítábor - 2025

Idén is megrendezésre került február végi sítáborunk, amelynek helyszíne az előző évekhez hasonlóan Lackenhof volt. 20-án, csütörtökön kora reggel indultunk, és nagyjából négy óra utazással megérkeztünk szállásunkra. Csomagjaink kipakolása és egy rövid öltözködés után már indulhattunk is a sípályák felé. Mielőtt felülhettünk volna a felvonókra, sítudásunk alapján több csoportra osztottak minket.

A kezdőket Pezenhófer György és Gáspár Kálmán tanár urak segítették, akik türelmesen tanították a hóekét és az első kanyarokat. A haladó és középhaladó csoportokban több változás is történt, de végül mindenki megtalálta a helyét. Fancsali András tanár úr vezetésével a profik a magasabban fekvő, meredekebb pályákat élvezhették, míg Kovács Balázs tanár úr a snowboardosokkal foglalkozott.

Az elkövetkező napokat is a sípályákon töltöttük. Bár a hó több helyen is elolvadt, szerencsére a pályákon még elegendő hó állt rendelkezésre a síeléshez. Az időjárás változékony volt: néha napsütés várt minket, máskor viszont köd és eső nehezítette a síelést.


A délutánokat és estéket szabad foglalkozással tölthettük. Ezúttal is velünk tartott Dr. Bauer Ottó főorvos úr, hogy szükség esetén segítséget nyújtson – szerencsére idén sem kellett komoly eseteket kezelnie.

Az öt nap gyorsan eltelt, de a rengeteg élmény és a síelés során szerzett új tudás örökre velünk marad. Már most alig várjuk, hogy jövőre visszatérjünk Lackenhofba!


 

2025. március 06.  Eichinger Attila (11.k)

Diákélet

Eseménynaptár

Hasznos linkek