Kanizsai Dorottya Gimnázium

Velünk történt

A MAGYAR DAL NAPJA - ’A Dal A Miénk’

2018.10.01.

Ha nyáron valaki azt mondja nekem, hogy egy szeptemberi hétvégén Tankcsapdát fogok énekelni Szombathely főterén több száz emberrel együtt - biztosan nem hiszek a fülemnek. Pedig pontosan ezt tettem múlt vasárnap délután. Szeptember második vasárnapja ugyanis a Magyar Dal Napja. Ehhez csatlakozva az AGORA Szombathelyi Kulturális Központ

Élménybeszámoló - MCC KP Nyári Tábor 2018

2018.09.13.

Vasárnap este már nagy készülődésben és izgalomban voltam, hiszem több éve már, hogy nem jártam táborban. A dilemma, hogy mit pakoljak a bőröndömbe ébren tartott, bár egyebként sem tudtam volna sokat aludni, hiszen fél négykor indult a vonatom. Így is a szerencsésebbek közé tartoztam, hiszen valakinek még

Drogprevenciós előadás

2018.04.14.

Egy igen érdekes előadást tekinthettem meg kortársaim társaságában, a Savaria moziban, melyet Klobusitzky György mestertanár tartott, aki megpróbálta a lehető leghumorosabban bemutatni nekünk ezt az igen komoly témát.  Az előadó képekkel és zenével segítette a téma

Diáknap - 2018

2018.04.11.

Az idei diáknap a 1960-70-es évek jegyében telt és természetesen remek hangulatban. A diákok számos program közül választhattak, így mindenki megtalálta a számára tökéletes időtöltést. A téma jegyében meghirdetett beöltözős versenyt a 9.B nyerte, akik nagyon magas számban hódítottak hippiként,

Látogatás a tűzoltótörténeti illetve az I. világháborús kiállításon

2018.04.07.

Szerda délelőtt osztályunk ellátogatott a Katonatörténeti Múzeumba, ahol megtekinthettük a tűzoltótörténeti illetve az I. világháborús kiállítást. Egyed László tűzoltó alezredes vezetett körbe minket. Megmutatta a tűz- és polgárvédelem Vas megyében összegyűjtött tárgyi emlékeit és mesélt Szombathely, illetve

Osztályozóvizsga diákszemmel - 2018

2018.03.25.

Az elmúlt hét igencsak mozgalmas volt a 11. évfolyam számára, hisz nem csupán a „ kis érettségivel” néztünk farkasszemet, hanem néhányunk nyelv(ek)ből, és/vagy informatikából osztályozóvizsgát is tett.  Én németből mentem vizsgázni. A nyelvi vizsgák, hasonlóan az érettségihez, két részből álltak: írásbeliből,

PI – verseny és konferencia a 100 éves KDG-ben

2018.03.19.

Ha 03. 14., akkor PI… Ha 03. 14. és Szombathely, akkor KDG. Ha 2018. 03. 14. és Szombathely, akkor KDG 100 és akkor PI – verseny és konferencia! A Szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnázium centenáriumi tanévében is megrendezte az immár hagyományos PI–ünnepét, csatlakozva a matematikusok

A Magyar Posta az I. világháborúban

2018.03.12.

Az idei évben már másodszorra látogathattunk el a Katonai Igazgatási és Érdekvédelmi Irodába, ahol egy rendhagyó történelem óra során ismertük meg a Magyar Posta történetét. Csupán pár nappal az ismeretterjesztő óra előtt tettük először tiszteletünket az irodában, mikor is Mátyás király híres Fekete seregét

Visszatekintés - 12.K / 2018

2018.03.07.

Túl vagyunk a szalagavatót megelőző hónapokon. Kihívásokkal teli időszak volt. Közvetlenül vagy közvetve, de mindenki részt vett a szervezésben. Érvényesült a demokrácia. A végeredmény, azt gondolom, megérte a feláldozott délutánokat. Közösségünket pedig még jobban összekovácsolta a közös munka.

Labor party a Természettudományos Laborban

2018.02.27.

Születésnapi kérésre, február 22-én ellátogatott a Természettudományos Laborba a Neumann János Általános Iskola néhány tanulója kísérletezni. Az iskola partnerintézménye a gimnáziumnak. A diákok egyszerű kémiai kísérleteket próbáltak ki, rácsodálkozva különböző anyagok egymással való „találkozására”.

Így udvaroltak anno…

2018.02.24.

Február 13-án a Természettudományos Laborban immár 5. alkalommal lett megrendezve a Bálint napi party. A centenárium évében, felelevenítve a régmúlt időket, próbálták a tanárok megmutatni, vajon hogy udvarolhattak anno…A foglakozáson biológia, irodalom, matematika,

Több mint 10 játék a másodikon - KDG 100

2018.02.22.

A KDG természettudományos laborjában és a könyvtárban 2018. február 27-én és 28-án a diákok különleges társasjátékokkal találkozhatnak a szünetekben. Két játékokért rajongó matektanár, Sinkó Andrea és az egykori KDG-s diák, Joó Barbara játékgyűjteményük gyöngyszemeit hozzák el február

Oldal

..3 4 5 6 7 8 9 10 ..    

Diákélet

Eseménynaptár

Hasznos linkek