Kanizsai Dorottya Gimnázium

4 szak – 4 ász, azaz játékos gazdasági tanszékfoglaló

2023.11.24-én a KDG 11.C osztálya az ELTE 4 szak – 4 ász elnevezésű, középiskolásoknak szervezett játékos gazdasági tanszékfoglalóján vett részt. 

Reggel fél nyolckor az iskolából 2 egyetemi hallgató kíséretében elsétáltunk az ELTE Savaria Egyetemi Központba. A program 9 órakor kezdődött a díszteremben, ahol dr. Varga Imrétől megtudtunk pár hasznos információt a képzéseikről. Ezt követően tudatták velünk a nap menetrendjét. A rendezvényen 5 csapat vett részt, akiknek 5 állomásra kellett ellátogatniuk. Minden állomáson hasznos, érdekes információkat tudtunk meg, majd ezekből összeállított kérdésekre válaszolhattunk. A helyesen válaszolók húztak egy-egy magyar kártyalapot, amik az állomásokon szerzett pontokat jelentették. A szerencsén is múlott, hogy melyik csapat lesz a nap győztese.

Osztályunk a hallgatói hotspoton kezdett. Itt egyetemi hallgatóktól kaptunk betekintést arról, hogy milyen is az egyetemi élet. Az előadás után kezdődött a játék, ami az ,,Üzleti pletyka” nevet kapta. 3 oszlopot kellett alakítanunk, minden oszlopból az utolsó ember húzott egy szót, amit előre kellett súgni. Az első embereknek ki kellet választani az adott szóhoz tartozó fogalmat. Ezután a magyar kártyákból minden oszlop első embere húzott egyet.
 A következő állomáson dr. Juhász Zita, Vállalat a mesterséges intelligencia korában címmel tartott előadást. A végén itt activity játék volt. A témakörnek megfelelő szavakat mutogatott, írt körül 3 osztálytársunk, amiket nagyon gyorsan sikerült kitalálnunk. A játékban részt vett tanulók ajándék sapkát vagy táskát kaptak. Itt is húztunk 3 kártyalapot.

Ezután Horváth Zoltán kultúra és marketing prezentációját hallgattuk meg. Ezen az állomáson a játék az volt, hogy az előadó vetített ki egy múzeumot, 3 filmstúdiónak a logóját és egy kérdést tett fel. Nekünk pedig meg kellett mondanunk, hogy mi a neve és hol található a múzeum, mi a neve a filmstúdióknak, valamint válaszolnunk kellett a kérdésre. A leggyorsabban helyes választ adó osztálytársainkat ajándékban részesítették. Itt 2 osztálytársunk remekelt, majd ismételten húztunk 3 magyarkártya lapot. 

Negyedik állomáson dr. Pataki László Pénztörténeti érdekességek című előadását hallgathattuk meg. Itt nagyon sok érdekességet tudtunk meg a pénzről, majd következett a játék. 7 kérdést tett fel az előadással kapcsolatban és nekünk döntenünk kellett, hogy a 3 lehetőség közül melyik a helyes válasz. Itt 3 osztálytársunk volt a leggyorsabb a válaszadásokban. Ők is ajándékban részesültek és húztak 3 kártyalapot.

Végül osztályunk elindult az utolsó állomásra, ahol Mészáros Tibortól tudtunk meg érdekességeket a borokról. Itt is kaptunk 3 kérdést, aki válaszolni tudott rá az húzhatott kártyát. Itt kihúztuk az ászt, ami a legtöbb pontot érte. 

Ezután visszamentünk a díszterembe, ahol kahoot játékon vettek részt a csoportok 2-2 fővel. Az osztályunk egyik játékosa 2. helyezést ért el, ezzel plusz 20 pontot szerzett az osztálynak. A pontok összeszámolása alatt ,,balint_magic” kápráztatott el minket pár bűvésztrükkel. Majd a műsor vége után kezdődött az eredményhirdetés. Osztályunk a 2. helyen végzett és egy ajándékcsomagot vehetett át. 

Nagyon tartalmas napon vettünk részt, ahol osztályunk minden tanulója jól érezte magát.

 

2023. november 27.  Kiss Rebeka 11.C

Diákélet

Eseménynaptár

Hasznos linkek