A felnőttkor küszöbén: egy végzős gimnazista gondolatai

Felnőttektől, idősebbektől sokszor hallom, hogy visszavágynak a fiatal felnőtt korukba és rengetegszer mondják el azt is, hogy ’’Élvezd ki, hamar elszáll’’. Ilyenkor az szokott eszembe jutni, hogy biztos nem éltek eleget, biztos nem olyan irányt vett az életük, mint azt fiatalon remélték.

Kisgyerekként mindig ennyi idős akartam lenni, a ’nagyok’ alatt mindig a ’menő’, tizen-huszonéveseket értettem. Akkor úgy éreztem, hogy ha ennyi idős lennék, bármit megtehetnék, nem lennének problémáim, és végre a magam ura lennék.

Most, hogy 18 évesen, jogilag már majdnem egy éve felnőtten, itt állok a világban, kezdek rájönni, hogy bármit is gondoltam a felnőtté válásról, meg sem közelíti a valóságot.

A napjaim nagy részét tanulással töltöm, az egyetemi továbbtanulásra fókuszálva. Építem a jövőm, felelősségteljesen; ezt mondják a felnőttek.

A nyaraimat már nem csak lazítással és barátokkal töltöm, hanem dolgozom is. Diákmunkát vállalok és a kevéske fizetésemet szükséges dolgokra költöm. Tapasztalatot szerzek, megtanulok bánni a pénzzel; ezt mondják a felnőttek.

Új barátokra, ismerősökre teszek szert, míg régiek lépnek ki az életemből és vesznek el örökre. Heves vitákba és mély beszélgetésekbe csöppenek. Eddig nem tapasztalt, hihetetlen érzések részese vagyok, kapcsolatokat építek, megtanulok igazán szeretni; ezt mondják a felnőttek.

Kilépek a komfortzónámból, kipróbálom, ami megrémít, abban reménykedve, hogy a későbbiekben ez a hasznomra válik. Élményeket szerzek, megtanulok alkalmazkodni; ezt mondják a felnőttek.

Mindezt úgy teszem, hogy nem tudom, mit csinálok, nem tudom, mit szeretnék, és még mindig mindenkitől függök. Próbálom kitalálni, megtapasztalni, hogy mi lenne számomra jó, és közben folyton hibákat vétek.

És ugyanezt teszik a barátaim is. Együtt növünk fel, együtt találjuk ki, hogyan is kell csinálni ezt a bizonyos életet. Talán pont ezért, a kötelék köztünk felbonthatatlan. Biztos vagyok benne, hogy nélkülük sokkal nehezebb lenne a felnőtté válás.

A rengeteg élmény, terv és tapasztalat teszi ezt az időszakot csodássá; azonban nagyon hálás vagyok a családomnak, hogy ha szükségem van rá, még most is gyerekként kezelnek, mert van, hogy túl sok az élmény, terv és tapasztalat, és újra csak kisgyerek szeretnék lenni a homokozóban.

Legfőbb célom a felnőtt életre, hogy a gyermekiességemet megőrizzem, és olyan felnőtt legyek, akire 40 évesen is azt mondják a kisgyerekek, hogy ’menő’.