„Ballag már a vén diák…”

2023. május 5. fontos dátum az életünkben, fordulóponthoz érkeztünk.
Utoljára mentünk be az osztálytermünkbe, véget ért egy korszak az életünkben, elmúltak a boldog diákévek.

Nagyon vártuk már ezt a pillanatot, de ott állva az érzés teljesen más volt. Mindenki szomorúan vette tudomásul, hogy vége, mennünk kell. Az ünnepet beárnyékolta, hogy nem minden osztálytársunk tudott elballagni velünk. Robi már fentről figyel ránk. Milliónyi emlék tört fel bennünk, mielőtt utoljára bejártuk az iskolát.

„Kis kilencedikesként” izgatottan vártuk, hogy gimnazisták lehessünk. Az első napokban megismerkedtünk új osztálytársainkkal és tanárainkkal, már ekkor tudtuk, hogy életre szóló barátokra leltünk. A gólyaavató nagyon összekovácsolta az osztályt. A sok próba, gyakorlás meghozta gyümölcsét, büszkén képviselhettük iskolánkat a városi gólyaavatón. A második félév is sok izgalmat tartogatott volna, de a pandémia közbeszólt, bezárták az iskolákat. Adódtak ugyan nehézségek, de együtt, egymást segítve, mindent megoldottunk.

A tizedik évünket nagy örömünkre jelenléti oktatásban kezdtük, de ez nem tartott sokáig. Megint kezdődött, amit korábban sosem gondoltuk volna, mármint hogy egyszer majd az online térben fognak tanítani minket tanáraink, s egy kamerába nézve felelünk, délutánonként pedig a füzeteinket fotózzuk.
 
Nagyon sajnáljuk, hogy 2 évet elvett tőlünk, és rengeteg közös élménytől fosztott meg bennünket a Covid járvány.

Tizenegyedikben mi rendeztük a gólyaavatót, ahol a gólyák jól érezték magukat. Mindenki sok élménnyel lett gazdagabb, s mindez még jobban összehozta az osztályunkat.

Márciusban egy nagy megmérettetés előtt álltunk, ez volt a kisérettségi. Rengeteget készültünk rá, sosem fogom elfelejteni az utolsó napok lázas készülését, amikor azt kérdezgettük egymástól, „te hány tételt nem tudsz még?” Végül mindenki sikeresen vette az akadályt, jól szerepeltünk az érettségink „főpróbáján”. Sok tapasztalatra tettünk szert, reméljük, tudjuk majd kamatoztatni „élesben” is. Év végén részt vettünk az első és egyben az utolsó osztálykirándulásunkon, amelynek keretében Pécsre látogattunk el. A két nap jó hangulatban telt, megismertük a várost, ahol sokan közülünk majd tanulmányaikat is folytatják. Élményekkel teli kirándulást tudhatunk magunk mögött, felejthetetlen pillanatokat éltünk át együtt, mosolyt csal az arcomra, ha rágondolok.

A végzős évünk elején Klári néni egy végeláthatatlannak tűnő listát sorolt, hogy mennyi dolgunk lesz idén. Először ki kellett választani, milyen ruhát fogunk viselni a szalagavatón, ballagáson. Ez nem volt egyszerű, de végül sikerült megegyeznünk, így kezdetét vette a ruhapróbálás időszaka. Ezzel párhuzamosan készültünk a szalagavatós műsorral. Sok órát töltöttünk a gyakorlással, műsorunk tökéletesítésével. Osztályvideót készítettünk, zenét vágtunk és szöveget írtunk, mindenki kivette a részét a munkából. Énekórákon azt a választott dalt gyakoroltuk, ami leginkább jellemző az osztályra. Január 14-én elérkezett a szalagavatónk napja. A Sportház zsúfolásig megtelt büszke szülőkkel és rokonokkal. Minden végzősnek feltűzték a szalagot.

Lázasan készültünk a ballagásra, és hogy elköszönjük a tanárainktól, meghívót gyártottunk, kis ünnepséget szerveztünk, amelyen megköszöntük munkájukat, elbúcsúztunk tőlük. Ballagásunk előtt egy szép régi hagyományt elevenítettünk fel, szerenádot adtunk tanárainknak, amit kedves vendéglátással köszöntek meg.

Az utolsó osztályfőnöki órán elbúcsúztunk szeretett osztályfőnökünktől, majd a hosszú csengő jelezte, hogy a ballag már a vén diák. Ez a nap csak rólunk szólt, minket ünnepeltek a családtagjaink, rokonaik, barátaink.

Köszönjük kedves Tanárainknak, hogy négy éven keresztül nem csak a tananyagot adták át, hanem neveltek minket, egyengették az utunkat.

Jó volt kanizsais diáknak lenni!