Ennél szebb nem is lehetett volna…

Azt szokták mondani, hogy a gimnáziumi évek a legszebbek az ember életében, és elejétől a végéig ki kell élvezni minden egyes percét, mert egy pillanat alatt elmúlik. Teljes badarságnak éreztem, hiszen négy év az mégiscsak majdnem 1500 nap – de igazuk lett.

Habár a suli kapuját legelőször 2021 júniusában léptem át, már 2018-ban megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy én bizony KDG-s akarok lenni, ha törik, ha szakad. Telt az idő, lezajlottak a felvételik, megjöttek az értesítő levelek, és tűkön ülve vártam, hogy megismerjem az – akkor még leendő – osztálytársaimat, tanáraimat.

Már rögtön az elején osztálytalálkozókat szerveztünk, beszélgettünk egymással, így amikor először csöngettek be szeptember 1-én, mi már ismertük egymást. Osztályfőnökünkkel, Enikő nénivel az oldalunkon, lelkesen vetettük bele magunkat a gimnazista létbe – készültünk a gólyaavatóra, hol több, hol kevesebb sikerrel, hisz a nagy nap előtt a fél osztály karanténba került. De mi így is, mosollyal az arcunkon oldottuk meg. Ahogy mindent az elmúlt négy évben. 
 

Nehéz lenne külön részekre bontani mindazt, ami történt – mert amit mi átéltünk, azt nem lehet felsorolni. Az élmények alakítottak, formáltak bennünket és az osztálykirándulások alatt rengeteg dolog hagyott bennünk valamilyen formában mély nyomot: Erdély hegyei és a hatalmas túrák, Debrecen Békás-tava és az esti társasozások, a Gödöllői Királyi Kastély, Prága utcái (még akkor is, ha szakadt az eső), Berlin és Nürnberg hangulata, a híres bambergi kánkán tánc és füstölt sörök, Bécs fényei és felejthetetlen estéi, a soproni film - és reklámforgatások, de természetesen a számtalan budapesti utazás is. Aztán az Euroweek során ismét bejártuk Németországot, csak kicsit másképp. De voltak még sítáborok, biciklitúrák, énekkaros fellépések, vetélkedők, versenyek és további kirándulások, más osztályokkal együtt. 
 

Egy szó, mint száz:
Mi voltunk a 12.B – de voltunk 11.B, 10.B és 9.B is –, akik mindig-mindig utaztak, és tényleg mindent megéltek. Az évek során gyakran eltévedtünk – mind a termek, mind önmagunk keresésében –, de együtt megoldottuk. Kiskamaszokból lettünk - papíron - felnőttek (fejben örök gyerekek), és most, hogy alig pár nap választ el bennünket a céltól, kissé görcsbe rándul a gyomrom.

A 44-es terem pár nap múlva csendbe borul – az üres padokkal és szekrényekkel ránk emlékezik, velem együtt. Egy olyan időszak zárul le most az életemben, amit, ha tehetnék, most rögtön megállítanék, és újra meg újra átélnék. Olyan barátokat szereztem, akikről tudom, hogy örökre szólnak, és 50 év múlva is ugyanúgy leszünk, mint most. Kissé bolondosan, kissé szétszórtan – de együtt.

Szóval köszönöm KDG, a lehető legszebb voltál nekem!  

 

2025. május 26.

Hosszu Boglárka 12.B

---