Március 13-án hétfőn az amerikai nagykövetségről érkeztek hozzánk előadók, hogy egy interaktív játék keretében a diákok körében is megismertessék a médiaműveltség jelen világban elengedhetetlen fontosságát. Nekünk Kovács Veronika tartott előadást „Fake news” címmel.
A fő téma mellett az előadó és a nagykövetség munkájába is betekintést nyerhettünk. Megtudtuk többek között, hogy olyan fontos feladatokat végeznek el, mint a Magyarországon tartózkodó amerikaiak érdekképviselete, kulturális programok szervezése vagy vízumok kiadása. Továbbá, ami minket, középiskolásokat is nagyban érint, a pályázatok és ösztöndíjprogramok, a cserediákprogramok bonyolítása, illetve amerikai kuckók létrehozása is országszerte.
Mindezekből az USA Nagykövetsége Magyarországon honlapon még több érdekességet tudhatnak meg az érdeklődők!
Majd elérkeztünk az előadás fő témájához: Miért is fontos a médiaműveltség?
Míg régen csak újságokból tájékozódhattunk, az internet megjelenése óta rengeteg platformról tudunk információt gyűjteni egy hírről. Ez nem veszélyes, hisz minél több helyről informálódunk, annál nagyobb az esély, hogy valósabb képet kapunk a történésekről.
Azonban nem minden hírközlési platform törekszik a tökéletes igazságra. Minél elferdítettebb vagy túlkapottabb egy hír, annál jobban felkelti az olvasók figyelmét. Ezért is fontos, hogy tisztában legyünk azzal, hogyan tudjuk megakadályozni, hogy ezek a hamis információk befolyásolásuk alá vonjanak minket.
Fontos tisztázni, nem minden tény, amit olvasunk, vannak szubjektívebb beszámolók, vélemények, amikben nem tudhatjuk, hogy mekkora szintű az elfogultság, ami torzítja a hírek igazságtartalmát. Elég csupán kritikusnak lenni: Legyünk tudatos olvasók!
Az előadás még közelebbről volt hivatott bemutatni számunkra ezt a fajta manipulációt. Így, miután mindezekkel tisztában lettünk, kisebb csoportokba rendeződve elkezdődött egy online játék.
A feladatunk roppant egyszerű volt: Mint új, dezinformációs főigazgató, légy a leggonoszabb, oszd meg a tömeget, majd felváltva egyszer az egyik, majd a másik mögé beállva bíztasd őket. Írj lejárató cikkeket, az sem gond, ha amit állítasz meg sem történt. Vásárolj követőket és lájkokat, a lényeg, a cél érdekében bármilyen eszközt bevethetsz. Minél nagyobb a káosz, annál több pontot kapsz.
A csoportom karaktere Ördögi Elme lett, akinek neve már önmagában láttatja, mennyire kellett alattomosnak lenni. Azonban még nálunk „ördögibb” csapat is akadt, akik a játékukban létrehozott legnagyobb zűrzavart kihasználva a legtöbb pontot gyűjtötték össze.
A játékot szerintem mindannyian élveztük, és remélem, a célját is elérte, hogy bemutassa, mennyire egyszerű számítógép mögül, akár névtelenül olyan híreket terjeszteni, melyekkel könnyedén félrevezethetővé válhat egy társadalom. Ezért tartom fontosnak újra megemlíteni: Legyünk tudatos olvasók!
Azok számára, akiknek felkeltette érdeklődését a játék, az alábbi linken kipróbálhatják: https://harmonysquare.game/hg
2023. aprilis 14. | Kern Dominika 10. B |