Az őszi szünet előtti utolsó nap a gólyák avatásáról szólt, ahol mi, kilencedikesek hivatalosan is KDG-sek lettünk.
Hetek óta készültünk, minden osztály a legjobban szeretett volna bemutatkozni az iskola előtt. Osztályvideót forgattunk, amibe bevontuk történelemtanárunkat, Fullár Balázs tanár urat és osztályfőnökünk Bandi nevű macskáját is. A szereplésükért ezúton is köszönetet mondunk. Az osztályvideókat feltöltöttük a You Tube-ra, a megtekintés alapján hirdettek nyertest. Az osztály avatóra kapott témájához zászlót is terveztünk. Többféle táncot is megtanultunk: volt kalózos, mulatós és párban előadott. Egyforma pólót viseltünk, a kalózos táncunkat pedig jelmezben mutattuk be.
A nagy napot a gólyaavatós hét előzte meg, a mentorok által megadott feladatokkal. Hétfőn furcsa jelmezbe öltözött az egész kilencedik évfolyam. A lányok otthonkában, kötött pulóverben, papucsban pompáztak, a fiúk „haspólót”, szoknyát és gumicsizmát húztak. Kedden fánkokat vittünk a rendező osztálynak. Csütörtökön időre gyűjtöttünk aláírásokat a Fő téren, és az osztálytermeket is díszítettük.
Pénteken kora délután kezdetét vette a vidám rendezvény. A Westside Dance TSE táncosainak bemutatója alapozta meg a jó hangulatot. Ezután az osztályok előadták táncaikat. Majd a feladatok következtek, amik nagy sikert arattak. Többek között volt lufiborotválás, ajtószámolás, iskolával kapcsolatos kvízkérdések, tojáshab felverése, versírás, mémgyártás. A zsúfolásig megtelt, feldíszített tornaterem hangos szurkolástól zengett. Az eskünket viccesen, egymás fülét, lábát fogva, féllábon állva mondtuk el.
A zsűrinek nehéz dolga volt, mert mindegyik osztály nagyon kitett magáért. A bemutatkozó videókészítést a KNY osztály nyerte meg, nekik volt a legtöbb megtekintésük. A legtöbb fánkot szintén a KNY-esek vitték. Az aláírásgyűjtésben a legjobbak a B-sek voltak. A feladatok megoldásában minden osztály jeleskedett. Összesítésben a gólyaavatót a 9. B osztály nyerte meg.
Minden résztvevő jól érezte magát, ötletesek voltak a feladatok. A készülődés hozzájárult ahhoz, hogy összekovácsolódjanak az új osztályok. Köszönet illeti meg a mentorokat és a szervező osztályt, amely a 10.K volt. Külön köszönet osztályfőnökünknek, Kocsisné Körmendi Klára tanárnőnek, a sok támogatásért, és azért, hogy kalóznak öltözve még a táncunkban is részt vett.
Most pedig szorgosan készülünk a városi gólyaavatóra, hogy büszkén képviselhessük iskolánkat, megmutathassuk, melyik a legjobb osztály.
A rendezvényen készült képeket a
Galéria & Média manüpont alatt tekinthetik meg.
| 2019. november 13. |
Lippai Veronika 9.B |