Kanizsai Dorottya Gimnázium

Gólyaavató - 2024

Az idei gólyaavató sem - az előző évekhez hasonlóan - október 24-én, a hivatalos gólyanapon, kezdődött, hiszen számos előfeladatot kaptak ismét a kezdő diákok. E fontos esemény témáját idén a jelenlegi 10.k osztály szabta meg. Néhány ikonikus film közül választottak négyet, amiket szétosztottak az osztályok között: Barbie (9.Kny), Bosszúállók (9.A), Harry Potter (9.C) és a Star Wars (9.B). Ezekhez kellett táncot, zászlót és sütiket készíteniük a szervező osztályhoz szánva. 

Elkezdődött a készülődés, ami jócskán okozott feszültséget az osztályokon belül, de még kívül is. A végeredmény viszont nem csak a fizikai készenlétet jelentette, hanem az összefogást, amit ez idő alatt elsajátított az évfolyam. Mikorra elértünk a gólyaavató napjára már minden osztály alig várta, hogy az elkészült műsorukat megmutathassák a zsűrinek és az egész iskolának.

A gólyák igencsak kitettek magukért, az összes táncot magasan értékelte a döntőcsapat, de a 9.Kny különösen ki lett emelve színvonalas előadásuk miatt. Ezek után elérkeztünk a feladatokhoz, amiket az utóbbi évek mintájára gondosan felépített a 10.K osztály, ezáltal 8 csapatépítő, szórakoztató feladattal álltak elő, köztük szkanderrel, KDG kvízzel, fánk evéssel kéz nélkül és még sok mással. 

Amikor a vége közeledett már a napnak, a gólyáknak egy érdekes pozíciót felvéve kellett esküt tenniük, hogy hivatalosan is az iskola diákjaiként lehessen rájuk hivatkozni. Eközben a zsűritagok összeszámolták a pontokat rádöbbenve a végeredmény szorosságára.

 Az első helynek a 9.C osztály, és osztályfőnökük Vámos Nikoletta örülhetett a legjobban, de a többi osztály is elképesztően jó teljesítményt nyújtott. Mindegyik osztályfőnök és mentorpár büszke lehet diákjaikra, miután ilyen eredmények születtek a gólyaavatón.


 

2024. november 18. Vincze Korina 10.K




 

Diákélet

Eseménynaptár

Hasznos linkek