Kanizsai Dorottya Gimnázium

KDG Pub Quiz

Iskolánkban 2024. november 26-án megrendezésre került a harmadik KDG Kvíz. A kvíz ötletét a Magyarországon egyre népszerűbb pub quiz-ek mintája adta. A vetélkedőre 14 csapat nevezett be. Egy csapat minimum 3 főből, maximum 6 főből állhatott. A legaktívabb a 12.K osztály volt, akik 5 csapattal neveztek. Voltak még csapatok a 10.K, 11.A, 11.K, 12.C, 12.A és a 11.B osztályokból.

A kvíz helyszíne a 19-20-as terem volt, ahova a magas létszám (70 fő) miatt kellett költöztetnünk a kvízt. A játék feleletválasztós kérdésekkel kezdődött, ahol többek között olyan kérdésekre kellett válaszolni mint, hogy melyik híresség volt fiatalkorában kidobó (Ferenc pápa). Ezt követte a képes feladat, mely során különböző tárgyakat láthattak nagyon közelről a diákok, ami alapján fel kellett ismerni miről is van valójában szó. A harmadik feladat a kapcsolatkör volt, ahol a kérdések között van valamilyen logikai kapcsolat, amire rá kell jönni. Ez a legtöbb csapatnak sikerült is. A válaszokból kiderült, hogy minden kérdésre adott válasz kapcsolódott valahogy a kígyókhoz. A körök végén a csapatok egymásnak javították a válaszokat, majd összegezték az adott körben szerzett pontokat. A kvízt Meskó Krisztián kvízmester vezette. 

A szünet után jött az általános kérdés kör, ahol segítség nélkül kellett megválaszolni a kérdéseket. Ezt követte a zsákbamacska, ahol megadott számú jó válaszból kell hármat leírni a válaszlapra annak tudatában, hogy a rossz válaszokért mínuszpont jár. Az utolsó előtti feladat a sor(s)fordító volt, ahol a képen látható Harry Potterben korábban szereplő színészeket kellett haláluk időpontja szerint csökkenő sorrendbe helyezni.  Végül következett a hangos forduló, ahol magyar és külföldi előadók dalait, interjúalanyokat, filmrészleteket és sorozat főcímdalokat kellet felismerni egyszeri meghallgatás után.  

A kvíz körülbelül két órán át tartott, ami után következett a javítás és a feszült várakozás. Szemmel láthatóan mindenki nagyon élvezte a kvízt és alig várta, hogy jöjjenek az újabb kérdések. Olyan 15 óra magasságában elérkeztünk az ünnepélyes eredményhirdetéshez. Nagyon szoros csata volt, de mindenki előtt le a kalappal, aki eljött és próbára tette tudását. 

Harmadik helyen végzett a FIDETSZ (12.C-10.K) csapata, ezzel egy 10 ezer Ft-os sulibüfé nyereményutalvány ütötte a markukat. Második helyen végzett a szürke agysejtek csapata, akik így 15 ezer Ft-ot költhetnek el a büfében. Az első helyet mindössze jobb tippjével megkaparintó csapat a kiskémikus kishercegnők (12.K) lett. Ők 20 ezer forintos nyereményutalványt kaptak nagyszerű teljesítményükért.  

A lelkesedést látva tavasszal is meg kell majd szervezni a vetélkedőt.
A szervezést ezúton is köszönjük a KDG Diákönkormányzatnak, a kvíz biztosítását pedig a Quizard-nak, akiknél a „a szórakozás nem kérdés”. 


 

2024. december 08. Kiss Patrik


 

Diákélet

Eseménynaptár

Hasznos linkek