Kanizsai Dorottya Gimnázium

KDGsek tanórái a Nagycirkuszban és a Csodák Palotájában

Reggel hétkor útra keltünk és a frissen átadott M86 – oson száguldottunk a fővárosba, egyenesen a Bécsi úti Csopa Playbar-ba.
Bár a szerdai napon nincs az órarendünkben fizika, mi itt mégis fizika órákon vettünk részt…

Az első egy interaktív előadás volt, amelyet osztályfőnökünk, Sinkó Andrea tanárnő tartott. A cirkuszi produkciók fizikai hátterét vizsgáltuk egyszerű kíséreti eszközökkel, bejátszott videókkal, cirkuszban készült fotókkal.

Ezután a Csodák Palotájának Newton, illetve Illúziók című kiállításait nézhettünk meg. Animátorok vezettek be minket a tehetetlenség valamint az optikai csalódások titkaiba. A következő teremben raftingolni vittek minket… - persze csak egy körmoziban jártunk…

Amikor visszamentünk az előadóterembe, egy rögtönzött élménybeszámolót tartott Máthé Dani, a Csopa egyik demonstrátora, ugyanis kiderült, hogy ő egy „buborékember”, aki a buborékok – hártyák fizikájával foglalkozik és időnkét a cirkuszi porondon is megcsillogtatja tudását.

A vetélkedő kérdéseivel leellenőrizhettük, hogy mit sikerült megtanulnunk a cirkusz fizikájából… Bendi, Dávid és Csabi válaszainak fele sem volt igaz! A versenyt végigszurkolta közel 60 diák, akik a  szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnáziumból, a budapesti Deák Téri Evangélikus Gimnáziumból és a budapesti Lauder Javne gimnáziumból érkeztek. A győztes: Szabó Albert, a KDG 9. K osztályból; a 2. Ricsi a Deák Tériből.

15 órakor már a Fővárosi Nagycirkusz telt házas nézőterén köszöntött minket az előadás előtt Fekete Péter igazgató úr. 
A májusban kiírt pályázatot az osztályunk nyerte meg – így jutalmul meghívtak bennünket a Lúdas Matyi előadására. Ez a produkció egy új kezdeményezés: színház, musical, bábszínház, cirkusz, költészet egyben. A szünetben még vendégül is láttak minket: üdítő, szendvics, popcorn!

Az előadás után újabb kalandokban volt részünk: kipróbálhattuk az artisták eszközeit, egyensúlyozhattunk a drótkötélen (60 cm magasban a föld felett!), hintázhattunk a trapézon és felmászhattunk az előadás díszleteire. A nap zárásaként még két órán tanultunk cirkuszi környezetben: a manézsban kísérleti eszközökké vált a drót, a partvis, a részeg szemüveg, a tissue, a szivardoboz; tanársegédként működött közre az egyensúlyozó művész, az artista művésznő…
 
Rendhagyó órák a cirkuszban című pályázatára beérkezett tananyagokat a pályázó pedagógusok ki is próbálják. Kovacsics Bernadett tanárnő az egyensúly érzékeléséről tartott egy foglalkozást. Megismertük az egyensúlyozásért felelős szerv felépítését és az új ismereteket a gyakorlatban is megtapasztalhattuk.

Fábry Pál művész úr is nagy lelkesedéssel és aktivitással próbált ki minden látásmódosító eszközt, mutatványaiban a gyakorlat bizonyította az elméletet. A fizika órán kiderült az is, hogy egy produkción belül a szivardobozoknál az a jó, ha nagy a súrlódás, viszont ha zsonglőr meg akar perdülni, akkor az a jó, ha a cipőtalpa és a talaj között a súrlódás kicsi. Akkor a súrlódás jó? Vagy a súrlódás rossz?

Szoó Regina művésznő mindkét órán demonstrált, hol kötélen egyensúlyozott, hol meg bemutatta a tissut, ezt a szép, látványos légtornász-eszközt.

Beleláttunk egy kicsit a televíziózás rejtelmeibe is, kiderült, hogy mennyi minden és mennyi idő szükséges akár egy – egy húszperces felvétel elkészítéséhez.

Este 11-kor hazaértünk. Ez a mozgalmas nap itt véget ért, de folyt. köv.: ha majd látjuk magunkat  a TV-ben!

A nap során készült fényképeinket a Galéria & Média oldalunkon tekinthetik meg.
 
 

2016.10.27. Molnár Bálint és Németh Levente 9.k
   

Diákélet

Eseménynaptár

Hasznos linkek