Kanizsai Dorottya Gimnázium

Megszállták a gólyák a KDG-t!

Más iskolák diákjai októberben leginkább az őszi szünetet várják, nálunk viszont a szünet előtti napon esedékes Gólyaavató a várakozások tárgya. Ekkor válnak ugyanis hivatalosan is kanizsaissá a 9. évfolyam tanulói.

Hosszú készülődés előzi meg ezt a napot, minden osztály meg akarja mutatni, hogy méltán lett gimnáziumunk diákja. Haladva a korral, a műsor mellett egy rövid bemutatkozó filmmel is készülnek, amelyre a facebookon lehet szavazni, de nem maradhat el a hagyományos osztályműsor sem. A lényeg mindig az, hogy a diáksereg kulturáltan szórakozva jól érezze magát. Nem verseny ez tehát, hanem inkább egy kis vetélkedő, ahol az egyik feladatnál az egyik, a másiknál pedig egy másik osztály jeleskedik, és ahonnan a végén mindenki mosolyogva távozik, mert mindenki nyertes!
 


Az idei gólyák nagyon kitettek magukért! Remek műsorokat mutattak be. Az összehangolt produkciók a szalagavatón is megállták volna a helyüket. Személy szerint, nem tudtam volna eldönteni, melyik volt a legjobb! Az egyikben tetszett az ötlet, a másikban a színészi játék, a harmadikban a tánc, a negyedikben az egység.

A feladatok nagyrészt szórakoztatóak, mosolyogva végrehajthatóak voltak. Öröm volt nézni, ahogy az osztályok szurkoltak az aktuálisan szereplőknek, ahogy a különböző csapatok egy-egy feladat után lepacsiztak egymással. Ez a kanizsais szellem! Nincs ellenségeskedés, játék van!

Persze azért hirdettünk nyertest, nyerteseket!
Minimális pontkülönbséggel első helyen végzett a 9. C osztály, akik képviselhetik iskolánkat a városi gólyaavatón.
A legjobb filmet a 9. KNY osztály, a legjobb műsort pedig a 9. A osztály készítette. A 9. B osztály lett a legszimpatikusabb csapat.
Mindenki nyert, mert megtanult csapatként dolgozni, ami a mai világban elengedhetetlen követelmény.

Gratulálunk az osztályoknak és osztályfőnökeiknek!

Az eseményről készült fotóinkat a Galéria & Média menüpont alatt találják ! laugh

 
2018. november 04. Lovassné Vass Enikő



 

Diákélet

Eseménynaptár

Hasznos linkek