Szalagtűzés diákszemmel - 2021

„Az öröm mindig segít rajtunk - akkor is, ha teljes a sötétség. Mert a sötétséget elűzi a fény.”

A szalagavató bizonyára minden évben rengeteg előkészületet igényel, de idén ez különös módon történt.

Nekünk nem arról szólt a felkészülés, hogy milyen dalokat válasszunk, vagy milyen műsort tervezzünk, inkább az volt a kérdés, hogy lesz-e szalagavató, és ha igen, mikor.

Az igazi előkészületek azonban sokkal, de sokkal korábban kezdődtek.

Tizenegyedik őszén elhatároztuk, hogy a végzősöket különleges ajándékkal lepjük meg. Így nagy munkába fogtunk és elkezdtünk gyöngyöt fűzni. Amikor csak az időnk engedte, ezzel foglalkoztunk, legyen szó lyukasóráról, rajzóráról, óraközi szünetről, vagy akár esti filmnézésről.

A munkából mindenki kivette a részét kisebb nagyobb arányban, de leginkább mi ketten Gaál Dórával. Az eredményt látva, megérte a sok fáradozás. Gyönyörű gyöngyrózsákat készítettünk.

A sors fintora, hogy a pandémia miatt csak idén februárra készültünk el, tehát saját magunkat leptük meg a soha el nem hervadó virágokkal.
 

---

Rendkívüli helyzetben rendkívüli szalagavató

Senki nem így tervezte, nem így képzeltük anno, amikor kilencedikesként az olyan messzinek tűnő eseményre gondoltunk. Emlékszem, három évvel ezelőtt a nővérem szalagavatóján azon töprengtem, vajon milyen érzés lehet, ahogy annyi szülő és barát előtt az osztályfőnök ünnepélyesen feltűzi a szalagot. Nos, ezt már sosem fogom megtudni, de – bár nem a Sportházban és vendégek nélkül – most én is megkaptam a saját szalagomat.

Hónapok óta nem jártam az iskola épületében. Amint (a lázmérés és kézfertőtlenítés után) beléptem az ajtón és megpillantottam az osztálytársaimat, őszinte mosoly jelent meg az arcomon, bár ezt persze eltakarta a maszkom. Jó volt újra ott lenni és látni a többieket, az osztályfőnökünket.

A négy végzős osztály négy különböző teremben foglalt helyet. A rádióban meghallgattuk az igazgató úr beszédét és a rövid műsort, majd felcsendült a zene, és az igazgató úr feltűzte az osztályfőnökünknek a szalagot, elindítva a ceremóniát. Ahogy ott ültünk, másfél méterre egymástól, és néztük, amint sorban ki-ki megkapja a szalagját, nehéz volt elhinni, hogy ez bizony a mi szalagavatónk. Eddig azt sem igazán fogtam fel, hogy végzősök vagyunk, hiszen olyan szürreálisan alakult a tanév. Amikor azonban én következtem, és nekem tűzte fel az osztályfőnököm a szalagot, tudatosult bennem, hogy a gimis életünk lassan a végéhez közeledik. De amíg kanizsais diák vagyok, büszkén fogom hordani a szalagot, hirdetve, hogy öt évig ennek az iskolának a tanulója voltam.

Reménykedünk abban, hogy ballagásra, érettségire javul a járványügyi helyzet. De ahogy az igazgató úr is idézte a Harry Potterből bátorításként: „Az öröm mindig segít rajtunk - akkor is, ha teljes a sötétség. Mert a sötétséget elűzi a fény.”