Sütemény- és fenyőillat terjengett mindenfelé, mosolygós arcok, vidám beszélgetések töltötték meg az iskolát. A 9. A osztály vállalta, hogy árulja az osztályok által hozott süteményt és teát, megtörtént az ajándékozás, és karácsonyi zenével hangolódtunk a közös ünneplésre.
A nemrég alakult színjátszó csoport nagyszerű produkcióval készült, igazi teátrumot varázsoltak a tornaterembe. A kis fecske története mindenkit szíven talált, csakúgy, mint Túrmezei Erzsébet „Pótvizsga szeretetből” című verse. Jesztl Fanni éneke a csendesen beszélgetőket is elnémította, hogy együtt élhessük át a katarzist Vigh Gergő dalát hallgatva. Könnyek szöktek a szemekbe és azt éreztük, tényleg itt a karácsony, lélekben készen állunk a befogadására.
Akiknek mindezt köszönjük:
Gyurácz Eszter, Jesztl Fanni, Vigh Gergő, Szecsődi Noémi, Ferencz Tamás, Tóth Zsófia, Domonkos Dóra, Mikitovics Evelin, Csizma Blanka, Szeleczky Bálint, Tóth Adrienn, Tuli Balázs, Balló Petra, Kovács Dávid, na és persze felkészítő tanáraik: Kocsisné Körmendi Klára és Póczik-Zelenák Enikő.
Diákjaink azonban nemcsak mások gondolatainak tolmácsolásában jeleskedtek, hanem maguk is alkottak. A következő néhány gyöngyszemmel szeretnék a magam és valamennyi kollégám nevében boldog karácsonyt kívánni mindenkinek, aki ellátogat honlapunkra.
Boncz Gyöngy 11.K: Boldogabb karácsonyt
Szeleczky Bálint 11.K: Képvers
Vincze Miklós 11.K: Egy mese (Big nose)
| 2017. december 23. |