Visszatekintés - 12.K / 2018

Túl vagyunk a szalagavatót megelőző hónapokon. Kihívásokkal teli időszak volt. Közvetlenül vagy közvetve, de mindenki részt vett a szervezésben. Érvényesült a demokrácia. A végeredmény, azt gondolom, megérte a feláldozott délutánokat. Közösségünket pedig még jobban összekovácsolta a közös munka.

Sokan már a tablóképeiket cserélgetik. Én még nem akarom ezt. Még nem. Ez közelebb hozná az elkerülhetetlent…

Emlékszem az első napokra: új iskola, új osztály, új tanárok - magasabb elvárások. A nyelvi előkészítő év előtti nyáron még elképzelhetetlen volt, hogy tantárgyakat idegen nyelven tanuljunk.

Aztán az idő múlásával mindennapossá vált az angolul történő felelés, házi- és dolgozatírás. Azt hiszem, mindannyiunk nevében kijelenthetem, hogy sikeresen vettük az akadályokat. Lassan megismertük egymást, és fél évtizednyi együtt töltött idő végére életre szóló barátságok köttettek.

Sok tudást, információt halmoztunk fel, melyeket versenyeken is igyekeztünk kamatoztatni. Megtanultuk azt is, hogy a logaritmusnál sokkal fontosabb az emberség, az empátia. Számtalanszor feszegettük határainkat. A reggeli késések, a felkészületlenség és figyelmetlenség, mind nehezítette tanáraink munkáját.

Az osztálykirándulások alkalmával is formálódtunk. Emlékszem viharos túrákra „még 5 perc és ott vagyunk” jelszóval, tekézésre és finom gulyásra, hagyománnyá váló pizzázásokra. Legemlékezetesebb kirándulásunk kétségkívül a tavalyi skóciai utunk. Életre szóló élmény volt…

Volt még gólyaavatás, társastáncórák, Dorottya-bálok, de a jótékonyság és a természetvédelem is hangsúlyt kapott.

Tanúi voltunk annak is, hogy lehet türelemmel és kitartással harminchárom emberből jó közösséget formálni, amire osztályfőnökünk, Vietorisz Györgyi tanárnő az élő példa. Rengeteget köszönhetünk neki!

Ha az iskola falai beszélni tudnának! Számtalan kihívásról és megoldandó feladatról, igazukat bizonygató diákokról, esetleg kudarcokról mesélnének, de mindemellett rengeteg vicces és emlékezetes pillanatról is. Segítettük egymást, nem csak órán, de szünetben, sőt, sokszor az utolsó (vagy inkább utolsó utáni) pillanatban is.

Most, közel 5 év elteltével, azt gondolom, hogy az itt megszerzett tudást sikerrel fogjuk hasznosítani az életben, valamint reményeink szerint a vészesen közelgő érettségin is.

Nem szeretnék üres frázisokat puffogtatni, de valóban igaz, hogy nem az iskolának vagy a szüleinknek tanultunk, csakis saját magunknak.

Bár zord a harc, megéri a világ,
Ha az ember az marad, ami volt:
Nemes, küzdő, szabadlelkű diák.