2022. 12. 01-én iskolánk 9.kny és 9.b osztálya egy elképesztő élménynek lett részese a budapesti “Álmok Álmodói” kiállításon, amely hazánk híres találmányairól és feltalálóiról szól.
A Millenáris Parkban vártunk egy rövid ideig, ám nem unatkoztunk. Körülbelül 15 perc után sorra kerültünk. Bevezettek minket egy óriási terembe, ami már első látásra is lenyűgöző volt. Először különböző korokból származó, ritka autókat láthattunk teljes életnagyságban, majd a magyar közlekedési hálózat évek alatti fejlődéséről volt szó. Használhattunk egy interaktív térképet, melyen megnézhettük a vasutak és az autópályák kiépülését.
Az “orvoslás” részleg elején bemutattak néhány grafikont és egy interaktív tábla segítségével végigkövethettük a magyarországi járványokat, a pestistől kezdve egészen a mi korunkban releváns Covid-19 vírusig. Néhány híres magyar orvos életrajzával is megismerkedtünk, de a részleg fénypontja egy orvosi felszerelés, a laparoszkóp volt, amit kipróbálhattunk. El se hinnétek milyen nehéz használni! Egy picit gyakoroltunk, de hamar elfáradtunk.
A következő rész szerencsére segített rajtunk, mert az a különböző gyógynövények kivonatairól szólt. Sokfajta növénykivonatot megszagoltunk, majd megpihentünk a "nyugalom szobában”, ami egy kis helyiség volt, matracokkal kibélelve. Lila fény és levendulaillat borította be az egészet.
A tudomány számtalan területén barangoltunk még, amelyek közül az egyik legemlékezetesebb az asztronómia részleg volt. Részt vehettünk egy virtuális valóság játékban, ahol a Mars bolygóval kerültünk közelebbi ismeretségbe, és babzsákokon fekve megnéztünk egy 360 fokban elénk táruló filmet.
Láttuk még Kempelen Farkas beszélőgépének egy mását, sőt egy interaktív táblán a hangját is szimulálni tudtuk. Ennek modern, elektromos mását is bemutatták, amely szintén magyar találmány. Ebből a gépből alakult ki hosszú idő után a most közismert intelligens asszisztens technológia.
Nem hazudok, ha azt mondom, hogy pozitívan csalódtunk a kiállításban, hisz egy csodálatos élmény volt, amelybe teljesen beleéltük magunkat.
Ám a napunk nem csak a kiállításról szólt. Mivel sok időnk volt még Budapesten, következett a szabadprogram az Etele Plázában. Két órát kaptunk, hogy megnézzük az áruházat, ami bőven elég volt.
Összességében ez egy hosszú, de remek nap volt mindannyiunk számára.
2022. december 21. | Németh Kornél 9.kny |