Kanizsai Dorottya Gimnázium

Áprilisi vidám napok a KDG-ben

Április 1. évszázadok óta úgymond a Bolondok napja. Számtalan érdekes magyarázat van keletkezésére, de a kevéssé fantáziadús kutatók azt állítják, hogy a beugratós szokás a változó, csalóka április időjárás kapcsán született meg. Ezen a napon hagyományosan ugratják egymást az emberek, de új kezdeményezések is vannak, mint például a:
 

No backpack day


A nagy sikerű No backpack dayt a KDG diákönkormányzata idén is megszervezte. Akárcsak tavaly, a Dök-ös diákok szerették volna egy kicsit szórakoztatóbbá tenni az iskolai hétköznapokat.

De mit is takar a No backpack day kifejezés?
A felszerelésedet bármiben hozhattad, kivéve iskolatáskában. Mongai Fankam, a No BackPack Day alapítója, aki egy díjnyertes 16 éves amerikai lány, aktivista és a hátrányos helyzetű gyermekek lelkes támogatója. Mongai Kamerun vidékein tapasztalta, hogy a legtöbb diák iskolai felszereléssel a kezében több kilométert gyalogolva megy iskolába. A No backpack day-jel szerette volna felhívni iskolatársai figyelmét, hogy vannak a világon olyan területek, ahol a tanulók az iskolatáskát sem tudják megengedni maguknak.
 

Mára már ez szinte trenddé vált a világ több pontján, illetve a közösségi médiában nagy népszerűségnek örvendenek a No backpack day-jel kapcsolatos képek és videók.

KDG-s tanulók idén is megannyi kreatív megoldással álltak elő; bőröndök, bevásárlókosarak, kisállathordozó és ez csak néhány alternatív iskolatáska a megannyi megoldás közül. Személyes kedvencem a Star Wars egyik karakterekének megvalósítása, az R2-D2.

 
 
Varga Virág 10.C


De evvel még nem ért véget a vidám napok sora, hisz húsvét előtt hagyományosan lebonyolításra került a diáknap, rengeteg sporttal, tánccal, játékkal, rendőr-aktivity-vel, hasznos tájékoztatással pl. a nyelvizsgáról, az önkéntes katonai szolgálatról, stb.
Mindenki találhatott kedvére való programot, aki keresett.
 

A délelőtt gyorsan elrepült, és idén is bebizonyosodott, hogy az iskola olyan hely, ahol a tanulás mellett a személyiség fejlesztésére is lehetőség nyílik.

A vidám április után hamarosan kezdődnek a komolyabb napok a végzősök számára, de ez már így van, ez az élet rendje.


 
2023. május 04. Lovassné Vass Enikő

 
 

 

Diákélet

Eseménynaptár

Hasznos linkek