Öt év együtt

Az előző tanévben nagyon sajnáltam a végzősöket, amikor elmaradt a ballagás, s közben arra gondoltam, de jó, hogy az enyémek még egy évig itt lesznek, s nekik lesz majd igazi ballagásuk. Egy pillanatig nem fordult meg a fejemben, hogy ez a világjárvány ilyen sokáig velünk marad.

Most már tudjuk, hogy egyáltalán nem olyan egyszerű leküzdeni még a tudomány mai szintjén sem, így egy furcsa tanév végén állunk, amikor a Mátyás király féle szegény lány módjára, volt is szalagavató meg nem is, és volt is ballagás meg nem is. Elfogadtuk, elengedtük. Az ezeket az ünnepeket kísérő érzelmi kataklizmák azonban mindig hiányozni fognak. Az a pillanat, amikor az osztály egy jól sikerült szalagavatói felkészülés és műsor után eggyé válik, amikor a Ferences kertben büszkén állhatunk a nézők sokasága előtt.

Volt csonka érettségink, bizonyítványosztással egybekötött ballagásunk, bankettünk, de mintha nem lenne vége. Nem tudjuk felfogni, hogy ősszel nem folytatjuk.

Új élet kezdődik mindenkinek, diáknak és osztályfőnöknek egyaránt. De! Ezt az öt évet sosem felejtjük el. Jó volt együtt.
Csodálatos búcsúajándékot kaptam a gyerekeimtől, amiből álljon itt egy idézet:
 

Felnőttek és járják tovább az útjukat, de időnként majd visszatérnek, hogy átadják tapasztalataikat az utódoknak, mint ahogy ezt elődeik is megtették velük.

Emma ilyennek látta:

Megpróbáltam dióhéjban összefoglalni az öt évet, amit kanizsais diákként töltöttem, de nem sikerült, mert folyton véletlenszerű emlékképek jutottak az eszembe, ahogy gondolatban végigpörgettem az elmúlt tanéveket. Kirándulások – Ausztria, Kárpátalja, Németország, Erdély –, énekkaros szereplések, Euroweek, Koszorúcska, osztálykarácsony, vizsgák. Mennyi közös élmény, mennyi feledhetetlen emlék! Az öt év egyszerre tűnik nagyon sok és túl kevés időnek.

Nulladik – Emlékszem az első napunkra a gimiben. Ott ültünk megszeppenve a 11-es teremben mi, huszonkilencen, és arra próbáltunk rájönni, hogyan kell a nyakunkba kötni a kanizsais sálat. Aztán jött a gólyaavató: sárga pólóban ugrándoztunk a második helyezésünket ünnepelve, és csaknem megfojtottuk egymást egy hatalmas, csoportos ölelésben. Emlékezetes pillanat, amikor első alkalommal vettem részt az énekkari próbán. A "nagyok" a Valahol Európában című dalt énekelték, én pedig beleborzongtam, annyira szép volt. Végül látom magam előtt, ahogy június elején, a szóbeli angolvizsga előtt sápadtan ácsorgunk az első emeleti folyosón, és próbáljuk nyugtatni egymást. Megnyugodni nem sikerült, a vizsga viszont mégis mindenkinek jól ment.

Kilencedik – Eseménydús év volt. Azon az ősszel rendezte a mi iskolánk az Euroweeket, és akkor volt a centenáriumi ünnepség is. Az énekkarral a We Are The World-öt énekeltük, a nézőtéren pedig mindenki bekapcsolta a vakut a telefonján, azzal integettek, így az egész lelátó ragyogott a sok imbolygó fényponttól. Eszembe villan egy téli nap, ahogy hóesésben jövünk haza a korcsolyapályáról. Korcsolyázni ugyan pont nem tudtunk a pályát vastagon fedő hótakaró miatt, mégis szép emlék az a délelőtt. Koszorúcska: a Savaria moziban egymás szavába vágva meséltük, hogy melyik táncnál melyik lépést rontottuk el, kinek mentünk neki, és mikor jött ránk a nevetőgörcs. Május… a kárpátaljai kirándulás második napján a Honfoglalás emlékmű előtt álltunk a Vereckei-hágón, és a Himnuszt énekeltük.

Tizedik – Gimis életünk közepe. Amikor nem vagyunk már kicsik, de messze még az érettségi. Véletlenszerű emlékek peregnek le előttem: például ahogy laboros bioszon fehér köpenybe bújunk, és egymásra nézve egészségesen kinevetjük az "őrült tudós" kinézetünket. Vagy ahogy röpizünk tesin, és olyan szép labdamenetet produkálunk, hogy hangos ujjongással ünnepeljük saját magunkat. Osztálykarácsony a téli szünet előtti utolsó tanítási napon: fenyő- és narancsillat száll a levegőben, hópelyhek lógnak a plafonról, ragyog a karácsonyfánk, mi pedig nevetéssel, lelkes tapssal jutalmazzuk a legszellemesebb szónoklatokat, amit a soron következő ajándékozó mond, míg a legaranyosabbak után egyöntetű „awww” a reakciónk. Németországi utunk végén a buszon tapssal köszönjük meg osztályfőnökünknek, hogy megszervezte a kirándulást. Aztán év végén, a negyvenhármas terem előtt toporgunk ünneplőben, töri tételekkel a kezünkben, és keresztbe tett ujjakkal szorítunk a bent lévő, éppen vizsgázó osztálytársainkért.

Tizenegyedik – Csak az első feléből vannak igazán emlékeim, de azokra nagyon szívesen gondolok vissza. Októberben Erdélybe utaztunk, és a Boga-kő kilátónál gyönyörködtük a tájban, közben hullani kezdett a hó…  Decemberben piros és aranyszínű gömbökkel díszítettük a plafonig érő karácsonyfánkat az osztályteremben. Valahogy olyan békés és meghitt volt minden. Márciusban aztán visszafojtott lélegzettel hallgattuk a Kormány bejelentését, és csalódottan felsóhajtottunk, amiért csak az egyetemeket zárják be. Egy hónappal később, egy discordos "távnémetórán" már azért sóhajtoztunk, mert szerettünk volna visszamenni a Kanizsaiba. Osztályozó vizsgák emailben és Messenger hívásban.

Tizenkettedik – Bárcsak lenne mire visszaemlékezni, de alig pár hetet jártunk iskolába végzős évünkben. Ősszel voltak ugyan előrehozott érettségik, kosztümpróbák, kupaktanácsok osztályfőnökin, de novembertől kezdve leginkább a zoomos meetingekre tudok csak gondolni, és a telefon képernyőjén megjelenő színes betűkre. Az utolsó osztálykarácsonyunkat discordon tartottuk és virtuális ajándékokkal leptük meg egymást. Egy évvel azután, hogy először váltottunk távoktatásra, lezajlott a szalagavatónk. Általunk fűzött gyöngyrózsával a kezemben léptem az osztályfőnökömhöz, hogy feltűzze a szalagot. Május elején megírtuk az érettségit. Alig egy hónapja volt, de összefolyik az írásbeli három napja: enyhén remegő kéz, biztató pillantások, a padomon kézfertőtlenítő a szőlőcukor mellett.

Itt állunk a legvégén. Már csak a szóbeli van hátra néhányunknak, majd a bizonyítvány átvétele, és – ha minden rendben megy – a bankett, amely méltó lezárása lesz gimnazista éveinknek.
 

---

Már kezükben van az érettségi bizonyítvány, nagyon szép eredménnyel. Megkezdődött az utolsó felhőtlen nyár és várakozással telve várják új életüket.

Viszontlátásra 12. K, minél többször és minél hamarabb!

 

2021. június 28.

Lovassné Vass Enikő

---