A NAPLÓ halála

1966 óta járok iskolába, pár évnyi megszakítással, s azt hiszem, 44 tanév van mögöttem.

Iskolás létem meghatározója volt a NAPLÓ. Először azért, mert abba került bele minden, amit elkövettem, legyen az jó vagy rossz, később pedig azért, mert többé-kevésbé napra készen kellett vezetnem.

Minden diák rémálma, hogy az osztályba érkező tanár éppen nála csapja fel a naplót. Egyes kollégák szívesen borzolták a tanulók idegeit avval, hogy hosszasan lapozgattak ide-oda, mielőtt kimondták az aznapi ítéletet: Kijön felelni…

Keringenek történetek elveszett vagy ellopott osztálykönyvekről, illetve nálunk családi anekdota az eset, amikor a kémiatanár megégette a fontos dokumentumot.

Misztikus dolog volt, gyerek sokáig hozzá sem érhetett, tartalmát nem láthatta, nem tudhatta. Hozzánk tartozott, életünk része volt. Még ma is a tavalyi naplóból segítettem ki egy diákot, akinek sürgősen szüksége volt az oktatói azonosítójára.

Ez a NAPLÓ most halott. Betöltötte a szerepét, sorsa beteljesedett, feláldoztuk az informatika oltárán.

Vége a szép időknek, amikor a szülői kérdésre: „Hányast kaptál?”- azt válaszolhattuk: „Nem mondták meg.” „Milyen jegyeid vannak?” –„Nem tudom.” Mostantól semmi sem lesz titok. Egy kóddal a kedves szülők bejuthatnak a titkok barlangjába és leleplezhetik a sumákoló nebulót.

Egy korszak véget ért.

Hogy jobb lesz-e? Könnyebb lesz-e? Majd meglátjuk. Minden esetre haladnunk kell a korral. Aki kimarad, lemarad – hangzik egy korábbi szlogen, s ez most is igaz. Tantestületünk kíváncsi érdeklődéssel várja ezt az újabb kihívást. Eddig is mindent megoldottunk, ezt is meg fogjuk oldani.

LVE