A digitális tanév margójára

Nagyon nehéz tanévet zártunk.

Pontosan az hiányzott belőle, ami széppé teszi a tanári pályát, a gyerekekkel, illetve fiatalokkal való mindennapi találkozás, a közös élmények, a csillogó szemek. Nagyon vártuk, s mi tanárok még mindig várjuk a végét, hisz azt reméljük, hogy végre magunk mögött hagyhatjuk ezt az időszakot és újra azt csinálhatjuk,amit szeretünk.

Aki azt gondolja, hogy így könnyű dolgunk volt, téved.

Nagy szerencse, hogy már ilyenek a digitális kompetenciáink, hogy rendelkezésre álltak a technikai feltételek, hogy ilyen tanulók járnak hozzánk. Viszont menet közben számtalan akadályt kellett legyűrnünk. Rá kellett venni a tanulókat, hogy órarend szerint megjelenjenek a virtuális tanteremben, miközben felborult bioritmusuk, napirendjük miatt éppen akkor kászálódtak ki az ágyból, ha egyáltalán kikászálódtak. A háttérben ordított a kistesó, ugatott a kutya, vagy éppen veszekedtek a szülők, csörrent a mikró, mert felmelegedett az ebéd, vagy csengetett a futár. Könnyű volt technikai hibával takarózni, de előfordultak valódi hibák is. Volt, aki a névsorolvasáson még ott volt, de a további szólongatásokra már nem válaszolt, mert jobb dolga akadt. S persze nehezebben ment át a tananyag. Türelemre kellett inteni magunkat, hisz nem a gyerekek találták ki ezt az egészet. Ha türelmetlenek vagyunk, bezárnak, s még annyit sem érünk el. Egy-egy online óra felért két rendessel! Ha 4 volt egyfolytában, szabályosan leszívta az agyamat. A gyereknek meg lehet, hogy hét órán keresztül kellett a telefonját, vagy jobb esetben a képernyőt bámulnia. Én telefonon képtelen lettem volna erre.

A kilencedikesek nem ismerkedtek meg az iskolával és egymással sem rendesen. A végzősök eltávolodtak egymástól és kimaradt az életükből a középiskola legfontosabb éve, annak összes élményével, személyiségfejlesztő hatásával.

A tankönyv sem mindig volt használható. Sok gyerek nem tudta letölteni a tankönyvhöz tartozó hanganyagot. Órák teltek el avval, hogy az Interneten keresgéltünk mindenki számára hozzáférhető videókat, feladatokat, hogy helyettesítsünk, kiegészítsünk, vagy csak éppen szórakoztatóbbá tegyük a tanulást. Egy-egy jó videóhoz feladatokat írtunk, amit szeretünk, de sokáig tart. Ahogy a digitálisan megküldött feladatok, dolgozatok javítása is, ami háromszor annyi időt vesz igénybe, hisz nem elég pirossal aláhúzni, esetleg odafirkantani egy szót, hanem minden gyereknek egyesével meg kellett írni a hibáit, illetve azok javítását.
Közben persze a háttérben nálunk is zajlott az élet, hisz van, akinek két iskolás és egy óvodás gyerek mellett kellett a munkáját végeznie, de mindenkinek ott volt a család, a háztartás, a maga baja. Hosszabbá vált a munkaidő. Sokszor a fiam figyelmeztetett este nyolckor, hogy vége a munkaidőnek. És azt még nem is látta, hogy reggel fél hatkor már a gépnél ültem. Nehéz volt szétválasztani a fizetett munkát és az otthonit. Kimerültünk.

Várjuk a szünetet, ami nekünk július 8-án kezdődik és augusztus huszadika után véget is ér.
Szükségünk van rá, s a gyerekeknek is jobb lesz, ha kipihenjük magunkat.