Kanizsai Dorottya Gimnázium

Együttműködés a Katonai Igazgatási és Érdekvédelmi Irodával


Már az előző tanévben megkezdtük az együttműködést a Katonai Igazgatási és Érdekvédelmi Iroda munkatársaival, majd ebben a tanévben egy pályázat kapcsán még szorosabbra fűztük a kapcsolatot. Ennek keretében jártunk ősszel a szombathelyi temetőben, ahol hadisírokat gondoztunk, illetve a mai napon az irodában, ahol egy érdekes programon vehettünk részt.

Az idők változnak és a rendszerváltás után szinte teljesen megszüntetett honvédség újra éledezik. Felerősödött az a törekvés, hogy egy nagyobb tartalékos bázis álljon rendelkezésre, illetve, hogy többen válasszák a hivatásos katonai pályát. Ennek érdekében is rendeznek a maihoz hasonló programokat, ahol a fiatalok testközelből ismerkedhetnek a katonaélettel.

Három helyszínen, rengeteg információt kaptunk.

Elsőként egy tájékoztatáson vettünk részt, ahol megtudtuk, hogyan lehet valaki önkéntes tartalékos. 18 éves kortól bárki jelentkezhet, aki úgy érzi, szeretne tenni a hazájáért. Évi 20 nap szolgálat, amiért egy csomó kedvezmény jár. A részletekért mindenki keresse fel az irodát. A tájékoztató után különböző katonai relikviákat, fegyvereket, öltözékeket lehetett megnézni, kézbe venni és kipróbálni.

Második helyszínünk, a Mátyás év kapcsán, a Fekete Sereg Hagyományőrző Csoport pincehelyisége volt, ahol, mintha visszarepültünk volna az időben, igazi középkori vitézekkel találkoztunk.

Néhány kulisszatitkot is megtudhattunk Mátyás királyról, udvaráról és a híres Fekete sereg vezéreiről is, ami a történelemkönyvekből sajnos kimaradt. (Pedig sokkal érdekesebb, mint a puszta tények és évszámok!) Láttunk korabeli fegyvereket, megismerkedtünk az akkori harcmodorral, és megtudtuk, hogy visszavonuláskor esett el a legtöbb áldozat.

A bátrabbak felpróbálhatták a súlyos láncinget és kézbe vehették a korabeli fegyvereket is. Ha gyerek lennék, azt kívánnám, ilyen kulisszák között tanulhassak Mátyás királyról. Nagyszerű történelemórákat lehetne itt tartani!

Harmadik helyszínünk a kiképzőtér volt, ahol éppen az önkéntes tartalékosok oktatása folyt. Két vállalkozó szellemű tanulónk kipróbálhatta, hogyan kell szétszedni és összerakni egy fegyvert. A filmekben már láttunk ilyet, de most meggyőződhettünk róla, hogy ez nem is olyan egyszerű.

Gyorsan elröppent az idő, de nem búcsúzunk hosszú időre, mert az együttműködés folytatódik!

Legközelebb újra hadisírt gondozunk a szombathelyi temetőben, aztán meglátogatjuk az Ostffyasszonyfai hadifogolytábort, majd irány az Árpád-vonal Kárpátalján!

2018. március 03. Lovassné Vass Enikő

 
 

Hírek, aktualitások

Eseménynaptár

Hasznos linkek