Hajléktalan érzékenyítés
Decemberben, Advent idején az ember mindig nyitottabban reagál mások problémáira is, ilyenkor valahogy nagyobb bennünk az empátia, a segítőkészség. Ebbe a hangulatba jól beleillett az az érzékenyítő foglalkozás, amit Vass Péter Bexter fotós és szociális munkás tartott a 9. B osztály tanulóinak.Bexter többek között arról is ismert, hogy kiválóan sikerült hajléktalan portréiból már többször is rendezett kiállítást a városban. Ezúttal a fiatalokat próbálta meggyőzni arról, hogy vetkőzzék le előítéleteiket és próbálják az embert látni a gyakran zord külső mögött.
A foglalkozás néhány kérdéssel kezdődött:
Ki találkozott már hajléktalannal? Milyen egy hajléktalan? Hol találkoztatok velük? Van köztetek olyan, aki
adott neki valamit?
Lassan belemelegedtek a gyerekek és sorolták a helyeket, ahol Szombathelyen fellelhetőek a hajléktalanok. Többen jelezték, hogy alkalomadtán pénzt adtak egy ilyen embernek, de volt, aki megkérdezte, mire lenne szüksége és anyukájával együtt bevásárolt számára.
Arra a kérdésre, hogy beszélgetett-e már valaki utcán élő emberrel, három pozitív válasz érkezett. Egyikük meghallgatta ugyan az előadott történetet, de úgy ítélte meg, hogy az nem volt igaz, az illető csak pénzt akart. A másik esetben viszont a bácsi, aki elmesélte életét, nem pénzt kért, hanem segítséget. A harmadik alkalommal az illető őszintén elmondta, hogy alkoholista és meg akar inni egy fröccsöt. Értékelve egyenességét, megadták neki, amit kért.
Tudja-e valaki egy hajléktalan nevét? Erre a kérdésre is érkezett igenlő válasz. Igaz, nem Szombathelyről, hanem Sárvárról, hol érdekes beceneveken ismernek néhány hajléktalant, mint pl. Mustár, Tégla stb. A hajléktalanok számának megbecslése nagy különbségeket hozott, volt olyan, aki szerint 10 000, 100000, de olyan is akadt, aki szerint másfél millió él az országban. Pontosan megjelölték viszont a helyeket, ahol ezek az emberek tengetik az életüket.
Ezt követően egy rövid filmet néztünk meg egy hajléktalanról, akit hosszú idő után megkeres a családja.
A film elérte célját. Percekig néma csend volt a teremben, mindenki elérzékenyült. Megdöbbentő volt az egyik kislány reakciója, aki elmondta, hogy az ismerősével a valóságban is történt hasonló. Nehéz volt megszólalni ezután. A foglalkozás végén egy érdekes játékra került sor, ami rávilágított arra, milyen könnyű abba a helyzetbe kerülni, hogy az ember tovább már nem tudja fedezni lakhatása, létfenntartása költségeit.
Nagyon fontos tehát, hogy megtanuljunk a régi mondás szerint élni: „Addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér!”, illetve, hogy tudatosan gazdálkodjunk a bevételeinkből! Segítsünk a bajba jutottakon! Ne ítélkezzünk, hisz nem tudhatjuk, ki miért jutott idáig! Ne sajnáljunk néhány jó szót, egy kedves gesztust! Teremtsük meg a lehetőségét annak, hogy aki képes érte tenni, az kijuthasson a gödörből!
Hosszútávon az lehet a megoldás, ha a rászorulóknak hálót adunk, nem halat. Természetesen nem egyszerű egyik napról a másikra megváltoztatni egy kialakult véleményt, de az első lépést megtettük.
| 2021. december 08. | Lovassné Vass Enikő |
Hírek, aktualitások
Eseménynaptár
Hasznos linkek
