Ismerkedés a mozgássérült vagy fogyatékkal élő emberek mindennapjaival

Osztályfőnökünk kedd délután egy érzékenyítő foglalkozásra vitt el minket, amelyet az Új Nemzedék Szombathelyi Közösségi Tér szervezett. Az Óperint utca 1-ben, egy színes fotókkal és rajzokkal kidekorált teremben csapatokba rendeződtünk, és miután kezünkbe kaptunk egy menetlevelet, már kezdődhetett is egy különleges délután. A program lényege az volt, hogy különböző feladatokat kellett teljesíteni, illetve több féle sportot és játékokat próbálhattunk ki úgy, ahogy azt a mozgássérült vagy fogyatékkal élő emberek teszik.
 

Hogy őszinte legyek, én nem vagyok túl jó az ügyességi játékokban, de azt nem is gondoltam volna, milyen más ülve csocsózni, dartsozni vagy épp pingpongozni – hiszen nem ugorhatsz föl, hogy a labda után szaladj. Pedig sokan vannak, akiknek csak kerekesszékben ülve van lehetőségük arra, hogy ezekkel játsszanak - most rájöttünk, milyen is ez.
 
Megpróbálkoztunk a szájjal való rajzolással. Azt hiszem, nem meglepő, hogy nem születtek valami csodálatos alkotások – én például annak is örültem, hogy egy házikót sikerült a papírra vetnem – de ennek ellenére érdekes volt kipróbálni. A saját rajzainkat nézve még lenyűgözőbbnek találtam, hogy vannak, akik képesek káprázatos festményeket készíteni úgy, hogy az ecsetet a szájukban tartják.

Sok feladathoz egy szemtakarót kellett fölvenni, amitől semmit nem láttunk. Így játszottunk a csörgőlabdával – csak a hangok alapján tájékozódtunk. Hogy merre van a labda, azt a csörgésből tudtam; hogy merre van a kapu, akkor tudhattam, ha hallottam a kapus hangját; és hogy merre van az ellenfelem, azt pedig néha csak onnan tudtam, hogy nekiütköztem. Izgalmas volt a játék, és bár volt, hogy teljesen más irányba gurítottam a labdát, mint amerre kellett volna, párszor sikerült gólt szereznem, aminek nagyon örültem.
 
A többi feladatnál, amikor szemtakarót viseltünk, elsősorban a tapintásunkra hagyatkoztunk. Például kis síndarabokat kellett összeilleszteni, vagy különböző tárgyakat felismerni. Kipróbáltuk, hogyan töltsünk italt a pohárba anélkül, hogy melléöntenénk. Még egy akadálypályán is végigmentünk úgy, hogy a társunk szóval irányított: merre forduljak, hova lépjek. Ez ráébresztett arra, milyen fontos a bizalom egy vak ember számára, elvégre rá kell bíznia magát a vezetőjére. Aki pedig vezeti őt, felelősséggel tartozik érte. Én levehettem a szemtakarót, és azután újra láttam mindent, de van, aki egész életében nem lát mást, csak sötétséget.

A program végén egy emléklapot és egy Sport csokit kaptunk ajándékba, majd megköszöntük a szervezőknek, hogy emlékezetes órákat tölthettünk ott.

Ez a délután többek között azt is megtanította nekünk, hogy mit is jelent a mozgáskorlátozottság, milyen fogyatékkal élni. Vannak dolgok, amik nehézséget okozhatnak a hétköznapi életben számukra, de ettől függetlenül a fogyatékkal élők is tudnak – legfeljebb kicsit máshogy, mint mi - játszani és sportolni, teljes értékű életet élni.

 

2017.06.16.

Szabadi Emma 9. KNY

---