Kanizsai Dorottya Gimnázium

Karácsonyi receptajánló a KDG-ből - Rakott hústorta

Karácsony előtt a legtöbb háziasszony a receptújságokat bújja, a munkahelyeken összedugják fejüket az asszonyok, a fiatalok pedig az Internetet böngészik. A cél mindig ugyanaz: valami finomságot, valami újat keresnek az ünnepi asztalra.

Egyik kedvenc történetem az, amikor egyik tanítványomnak megemlítettem, mit főzök a hét végén, mire ő teljesen kikerekedett szemekkel nézett rám. Nem értettem a dolgot, így rákérdeztem, mi a baj. Válasza újra rádöbbentett, hogy a diákok minket valamiféle furcsa lényeknek tartanak, akik az iskola falai között élik sivár életüket és tankönyvekkel táplálkoznak. A válasz ugyanis így szólt: Nem tudtam, hogy a tanárok is szoktak főzni.

Igen, szoktunk! Sőt vannak közöttünk olyanok, akik nem is olyan rosszul forgatják a fakanalat! Az elkövetkező napokban kollégáim receptjeiből válogatok néhányat, hátha valaki kedvet kap ahhoz, hogy azt egye, amit kedvenc tanára is a karácsonyi asztalra tesz.
Az első mindjárt egy olyan étek, amit egy kis történet is fűszerez. Fogadjátok szeretettel titkárnőnk, Kárpátiné Zsuzsa tollából!

 
Lovassné Vass Enikő


Az ünnepi menüt kicsi kora óta a lányom állítja össze. Már óvodásként is nagy ínyenc volt, így hamar túljutottunk a „tik rizsával”-kombináción (értelmiségiek ezt rántott hús rizi-bizivel fedőnéven ismerhetik). Évről évre keményebb feladatok elé állította hát édesanyját a konyhában, aki ezt nyilván annyira nem értékelte, de karácsonykor nem pofozunk gyereket, szercsi-puszcsi-lávcsi van, tehát főzünk-sütünk, ha gyertyagyújtáskor úgy ájulunk is be a fa alá. Annyi könnyítést kapok, hogy az egyik (!) főétel minden évben egy olyan sikerdarab, ami egyrészt elronthatatlan, másrészt pedig hidegen és háromnaposan is éppen olyan finom, mint frissen. (Nálunk a kutyák a négynapos verzióra sem panaszkodnak, de azért a közvetlen családtagjainkon ne kísérletezzünk.) Következzen tehát a karácsony slágere, a …
 

RAKOTT HÚSTORTA

HOZZÁVALÓK:
1 nagy csomag szeletelt bacon,
15-20 dkg finom sonka (lehet gépsonka is, de én inkább prágait szoktam használni),
20 dkg trappista, mehet bele kevés füstölt KARAVÁN sajt is,
50 dkg csirke- v. pulykamell,
liszt,
tojás

 
ELKÉSZÍTÉS:
Előkészítés: A húst szeletekre vágom, kiklopfolom, sózom (ha csirkemellet használunk, elég vékony szeletekre szelni, klopfolni sem kell).

A bacont jénaiban egymás mellé rakom, hogy kilógjon a tál szélén (kör alakú edényben csillag-szerűen rakjuk ki a bacon szeleteket).

A húst lisztbe, tojásba, reszelt sajtba forgatom. Lerakok egy sor húst, egy sor sonkát. Addig rétegezem, amíg el nem fogynak a hozzávalók, illetve a türelmem.

A végén a kész műre ráhajtom a kilógó szalonnaszeleteket. Előmelegített sütőben kb. fél-háromnegyed órát sütöm.

A tálból kiborítva torta formájú és szépen szeletelhető lesz, csak arra figyeljünk, hogy ne a padlóra borítsuk nagy igyekezetünkben, mert ebben az esetben a torta forma nem garantált.

Frissen, melegen a szokásos köretek illenek hozzá, ha pedig hidegen, vacsorára tálaljuk, készítsünk hozzá majonézes burgonya- vagy tojássalátát! Ínyencek a rétegek közé tehetnek barackbefőttet is, így egy kicsit édeskésebb, pikánsabb lesz a végeredmény!
 
 
 Kárpátiné Zsuzsa
A kép forrása: www.nosalty.hu

Hírek, aktualitások

Eseménynaptár

Hasznos linkek