Kanizsai Dorottya Gimnázium

PAKS II interaktív tájékoztató kamion

Az interaktív kamion 2018 első hónapjaiban Nyugat-Magyarország 5000 főnél nagyobb lélekszámú településeit keresi fel. 2018. február 09-én Sinkó Andrea tanárnővel a Szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnázium 9/A. osztálya is felkereste a Fő téren állomásozó kamiont.

Az interaktív tájékoztató kamion feladata mobil látogatóközpontként megismertetni Magyarország lakosságával az atomenergiát, annak fontosságát, biztonságos és környezetkímélő felhasználását, a hazai energiatermelésben betöltött kiemelt szerepét.

A kamion üzemeltetésének célja, hogy azok számára is elérhetővé tegye ezeket az információkat, akiknek nem áll módjukban felkeresni a szintén széleskörű tájékoztatást nyújtó paksi Tájékoztató és Látogatóközpontot.

A kamion 2009 óta járja az ország különböző településeit, fesztiváljait, rendezvényeit, hogy minél többen megismerkedhessenek az atomenergiával. A kiállításon interaktív táblákon ismerkedtünk meg az atomenergiával.
                
Megtudhattuk, hogy Magyarország annak ellenére, hogy az ellátásához szükséges energiát elő tudná állítani, a szükséges energia majdnem 30%-át importálja. Ezzel az első 5 importáló ország között szerepelünk. A termelés Magyarországon három részre tagozódik (megújuló energia, égetéssel előállított energia és atomenergia). Az ország áramának 1/3 részét az atomerőműről biztosítják. Sajnos vízerőmű működése nem megfelelően biztosított hazánkban, mert folyóink esése nagyon kicsi. A meglévő paksi atomerőművet elvileg 30 évre tervezték. Kiváló állapota miatt azonban a nemzetközi bizottság 2012-ben még 20 évre meghosszabbította az üzemelési idejét.
 


Betekintést nyerhettünk még Paks II. projekt eddigi eredményeibe. Megtudtuk, hogy az új atomerőmű a régi mellé épül, amely biztonságos és a mai kornak megfelelően korszerűbb lesz.

Véleményem szerint mindenképpen érdemes megnézni ezt a kiállítást, hiszen olyan ismereteket kaphatunk az atomerőművekről, amelyekre ritkán nyílik lehetőség.

 
2018. február 22. Babócsi Balázs 9/A.


 

Hírek, aktualitások

Eseménynaptár

Hasznos linkek