Kanizsai Dorottya Gimnázium

Antigoné a KDG-ben

A péntek 13-ról az embereknek általában a balszerencsés nap jut eszébe. De a 10.C ma kivételesen megfeledkezett erről, ugyanis a Weöres Sándor színháztársulat tagjai látogattak el hozzánk osztályszínházi program keretében, hogy bemutassák nekünk Szophoklész: Antigoné című drámát.

A tantermünkben, diákok között játszódó darab megpróbálta kideríteni, vajon ma is időszerűek-e a konfliktusok, melyeket az író művében megfogalmazott.  
Mivel ,,csak” egy osztályterem állt rendelkezésükre, a színészek nem a megszokott módon adták elő a színművet: beültek mellénk a padokba, mintha ők is ugyanolyan diákok lennének akárcsak mi. A szövegen is változtattak egy kicsit, diákbarátabbá, a mai szófordulatoknak megfelelően adták elő a darabot. A darabban mi is részt vettünk, így testközelből élhettük át a dráma szerkezeti pontjait: expozíciótól a bonyodalmon keresztül, egészen a végkifejletig, a konfliktus kibontakozását és megoldását. Így nem csak könnyeb volt megérteni a mű mondandóját, de szórakoztatóbbá is tette azt.
 


Az osztályszínházban, a színészek az iskolában meglévő felszereléseket használták egy-egy jelenethez, mint például a táblát, krétát, tanári asztalt. A színjátékot élvezetes élőzenés előadással tarkították, melyek között volt rap és megzenésített vers is.

Az előadás végén az osztály bevonásával megvitattuk a látottakat. Kis csoportokba szerveződtünk és megbeszéltük a mű befejezését. Mivel több megoldáselmélet is született, szavazással döntöttünk a színdarab, szerintünk leg helyesebb lezárásáról.

Nagy élmény volt az egész osztálynak!

Köszönjük a Weöres Sándor Színház színészeinek az előadást!

 
2023. január 17. Varga Virág 10.C


 

Hírek, aktualitások

Eseménynaptár

Hasznos linkek