Kanizsai Dorottya Gimnázium

Költészet napi irodalmi vetélkedő

Tavaly a nyugatosokat, idén születésének 120. évfordulójára emlékezve József Attila életét és költészetét választottuk témának. Mindkét évben szép számú jelentkezővel, 19-20 csapattal számolhattunk, ami számunkra azt jelzi, hogy érdemes ezt a kezdeményezést hagyománnyá fejleszteni. Örömmel konstatáltuk azt is, hogy a diákok ugyanolyan lelkesedéssel jöttek, majd mérték össze tudásukat a két fordulóban, mint ahogy mi, szervezők a feladatokat összeraktuk. 

Lőrinczyné Marton Zsuzsanna szaktanár


A tavalyi sikeres vetélkedő után magyartanáraink ismét úgy döntöttek, hogy a költészet napját egy irodalmi versennyel ünnepeljük a szavalások mellett. Idén József Attila volt a téma, hiszen születésnapjához kötődik ez a nevezetes ünnep.

Mint az előző évben is már tapasztalhattuk, egy hosszú feladatlap segítségével válogatták ki most is a második fordulóba továbbjutókat. A kérdéssorral teli lapok számos kreatív, gondolkodtató kihívással szolgáltak a versenyzők számára, köztük nekünk is.

A sok kutatás közben jobban megismerkedhettünk József Attila tragikus életével, illetve mozgósíthattuk képzelőerőnket az illusztrációk készítéséhez.

Hét csapat volt elég szerencsés és ügyes a nehéz továbbjutáshoz, hiszen több mint száz pont kellett ahhoz, hogy április 10-én a könyvtárban élesben is megmutathassuk tudásunkat. Itt kellemes fogadtatásban volt részünk.

Nasikkal illetve Igazgató Úr szavalatával hangolódhattunk rá a versenyre. Először a költő személyesebb kapcsolataiba kellett beleásnunk magunkat, de ezen kívül anagrammával is találkozhattunk, illetve szókeresővel, villámkérdésekkel.

A vetélkedő utolsó próbatételeként saját verset kellett írnunk megadott szavakkal. Ezzel a feladattal tettük fel az i-re a pontot, kiderült, hogy minden csapat rendelkezik kellő kreativitással. Álljon itt néhány példa a megoldásokból!

„Kegyetlen élet az ember számára,
Keresi a kiutat egy füsttel teli szobából.
Mint a kisfiú, aki nem tud vigyázni magára,
Csak remélni tudja, hogy felébred rémisztő álmából”     (Dívák)

„A szeretet rabja lettem,
A fű már nem zöld köröttem. 
Minden dolgot másképp látok
Úgy érzem, hogy ez egy árok.”        (Mamák)

Egy kis szünet után következett az eredményhirdetés, amit már tűkön ülve vártunk. Mindenki nagyon jól teljesített, emiatt nehéz feladata volt a tanároknak, de hamar meghozták a döntést. A rendkívül szoros verseny után a sorrend a következő lett:
 
1. A négy grácia   10.B    (77 pont)   
2. Amálkák  10.K        (76 pont)
3. Gittegylet   11.A        (75 pont)
4. Mamák    9.Kny        (72,5 pont)
5. Neológusok 10.C        (71 pont)
6. Lírák  9.B            (63,5 pont)
7. Dívák  9.K            (60 pont)

A résztvevők oklevelet és számos hasznos ajándékot is kaphattak a verseny élménye mellé. 

Köszönjük szépen tanárainknak, hogy idén is létrehozták az irodalmi versenyt, ezzel is színt hozva iskolánk szürke mindennapjaiba, már alig várjuk a jövő évi versenyt.


 
2025. április 17. Vincze Korina, Bencze Boglárka 10.K

                               
 

Hírek, aktualitások

Eseménynaptár

Hasznos linkek