Kanizsai Dorottya Gimnázium

Élő történelem: a XX. század eseményei egy család történetén keresztül

Március 5-én iskolánk 11. évfolyamos, történelem fakultációs diákjai egy különleges történelemórán vehettek részt, amely egy rendkívül személyes és izgalmas betekintést nyújtott a XX. század történelmébe. A foglalkozás központjában Wirth Zsuzsa tanárnő családjának katonai, illetve polgári emlékei álltak. Az esemény Fullár Balázs tanár úr szervezésében valósult meg, célja pedig az volt, hogy a diákok forráselemzés és személyes élettörténetek révén mélyebb megértést nyerjenek a történelem hatásairól és összefüggéseiről. 

A rendhagyó óra előzményeként február 26-án a Savaria Múzeumban jártunk, ahol egy interaktív kiállítás keretében az ostffyasszonyfai hadifogolytábor életét ismerhettük meg. Ez a látogatás elősegítette, hogy a diákok jobban átlássák az első világháború körülményeit, különösen a hadifogság és a háborús hétköznapok nehézségeit. A március 5-i foglalkozás pedig még mélyebbre ásott a történelem személyes vonatkozásaiba.

A rendhagyó órát Tóth Kálmán múzeumpedagógus tartotta, aki a Savaria Múzeumból érkezett, hogy interaktív módon mutassa be egykori tanára, Wirth Zsuzsa családjának életútját. Az óra elején a diákok laminált fénymásolatokat kaptak különféle családi dokumentumokról és képi emlékekről, amelyeket közösen elemeztek. Ezek az iratok a tanárnő családjának történetét mutatták be, de ennél sokkal többet jelentettek: megmutatták, hogyan szőtte át a történelem az egyéni sorsokat.

A diákoknak lehetőségük volt arra, hogy saját következtetéseket vonjanak le az életutak alakulásáról, és ezek a megfigyelések később az előadásban is visszaköszöntek. Ez a módszer különösen hatásosnak bizonyult, hiszen a tanulók így a történelmi kutatás aktív résztvevőivé váltak, és saját élményként élhették meg a történelem tanulmányozását. A foglalkozás bemutatta, hogyan fonódott össze az egyéni sors a nagy történelmi eseményekkel.

A gyerekek első kézből ismerhették meg, milyen hatással voltak a világháborúk, a gazdasági világválság, a Rákosi- és Kádár-korszak egyetlen család életére. Különösen nagy figyelmet kapott Wirth Rudolf története, akinek katonai és polgári pályafutása jól tükrözi a korszak kihívásait. Naplóbejegyzései és tárgyi emlékei – például a Károly-csapatkereszt – nem csupán tárgyi bizonyítékai egy letűnt korszaknak, hanem élő tanúságai is annak, hogy a történelem soha nem pusztán elvont események sorozata, hanem egyéni döntések és sorsok összefonódása.

Az előadás során kitértünk az első világháborús hadszínterekre is, különösen a román és olasz frontokra.

Ez a téma rendkívül aktuális volt a diákok számára, hiszen éppen ezt a korszakot tanulják a történelemórán. Így az elhangzottak nemcsak érdekessé tették a tananyagot, hanem segítették annak mélyebb megértését is.


 

2025. március 14. Horváth Zsófia Petra



 

Hírek, aktualitások

Eseménynaptár

Hasznos linkek