Kanizsai Dorottya Gimnázium

Éneklő ifjúság - 2025

A Kanizsai Dorottya Gimnázium kórusa mindig szívesen lép fel a Bartók teremben - így volt ez 2025. május 16-án is, amikor az idei Éneklő ifjúság került megrendezésre.

Az eseményen rajtunk kívül fellépett a Jáki Általános Iskola, a Paragvári utcai Általános Iskola, valamint az ELTE egyetemi kórusa is. Idén is minden résztvevő kitett magáért: énekszó és taps váltotta egymást egész délelőtt a Bartók teremben.

A találkozó zárásaként kórusunk lépett fel. A gáláról már ismerős vasi népdalcsokrunkkal kezdtünk, népzenész egyetemisták kísértek minket. Ezt követően elénekeltük a Quodlibetet, a Huszárnótát és a Mi vagyunk a Grund című dalokat, amiket Kocsisné Körmendi Klára tanárnő kísért zongorán.

A műsor zárásaként a kórus- és közönségkedvenc Hit the road, Jack című dal csendült fel, ami olyannyira sikeres volt, hogy kétszer is előadtuk. Szaxofonon kísért Albert Máté a Paragváriból, Csejtey Anna basszusgitáron, én pedig zongorán. Örömmel láttam, hogy a közönség soraiból többen velünk együtt énekelték a dalt.

Idén is nagy élmény volt számomra az Éneklő ifjúság, hiszen ez egy tökéletes alkalom arra, hogy a szombathelyi kórusok megmutassák tehetségüket, megosszák egymással a zene örömét, együtt énekeljenek és megéljenek egy nagyszerű közösségi alkalmat. Köszönjük Király Katalin Tanárnőnek, hogy megszervezte ezt a hangversenyt.


 

2025.június 29. Vincze Dóra 10.C


 

Hírek, aktualitások

Eseménynaptár

Hasznos linkek