Újabb kiállításnak ad otthont a KDG galériája - Bakucz András

Ezúttal Bakucz András, építész, tervező, belsőépítész, tanár, a Westwerk Művészeti Alkotóműhely Kulturális Egyesület alapítója, elnöke, a KDG egykori diákja hozta el képeit, hogy színt csempésszen a tél végi szürke napokba. Színek, formák, érzések, gondolatok, hangulatok – mindez képekké rendezve. Valami új, valami más. Mint ahogy Amon Tobin zenéje is különbözik a korábbi lágy dallamoktól.

Nagy Tamás tanár úr, a művész barátja és egykori oktatója egy Weöres Sándor idézettel sietett azok segítségére, akik meglepetten álltak a képek előtt:

„Újabban azzal kísérletezem, hogy a verseimnek ne legyen konkrét értelmük. Az értelmi elemek helyett inkább az ösztönvilág és az intuíció világa jusson érvényre. Az emberi értelmet az emberi butaság aránylag legmagasabb rendű formájának értékelem. Semmi szükségét sem látom annak, hogy a vers értelmes legyen. Legyen benne inkább olyan tűz és lendület, ami az értelmi elemek nélkül is megragadó. Ezt úgyis mondhatnánk, hogy az emberi nyelvet igyekszem egy angyali nyelvvel és angyali logikával felcserélni.”

Így van ez a képekkel is, amelyek konkrét formai ábrázolás nélkül is magukkal ragadnak. Magukkal ragadnak színeikkel, tónusaikkal, rendezetlen formavilágukkal, vagy csak egyszerűen belepasszolnak a pillanatnyi hangulatunkba.

„Minden művészről elmondhatjuk, hogy nemcsak egyszerűen lemásolja a jelenséget, hanem alakítja is azt. Tehát minden művészet bizonyos mértékig absztrakt, nem-absztrakt művészet nem létezik. A festmények mind-mind emberi alkotások. Mindegyik: valójában absztrakció. Az absztrakt művész a formákat és színeket önmagukért ábrázolja, és főképp ezek (elvont) összefüggései, hatásai (a szemlélőben kiváltott ösztönös érzések) és kölcsönhatásai (harmónia/diszharmónia) érdekli, nem pedig az, hogy egy „fizikai” tárgyat, illetve egy társadalmi jelenséget ábrázoljon. ” - hallhattuk Nagy Tamás tanár úrtól.

Merklin Ferenc igazgató helyettes úr, a kiállító egykori iskolatársa is a modern művészet befogadására bíztatott:

„Bátornak kell lennünk, tűnődnünk kell, át kell engednünk magunkat a színeknek, formáknak, nem keresni bennük többet mást, mint amik. Viszont figyelni kell magunkra, érzéseinkre, hangulatainkra, amit kivált belőlünk, részesévé kell válnunk a művészetnek. Vagy csak örülni kell annak, hogy most megálltunk, kicsit elégedettek lehetünk, hogy nem mást csinálunk, hogy pusztán a pillanatért, az érzésért jó nézni a képet, akár hosszú perceken keresztül, és nem megmagyarázni, hogy miért tetszik, vagy miért nézem, csak mert jó nézni, mert valamit elindít bennem.
Merklin Ferenc a képeket Bakucz András összefoglalójából vett buddhista anekdotával ajánlotta mindenkinek:

„Egy öreg szerzetes a szív írásjegyét festette viskója ajtajára, ablakpapírjára és falára.
 Fa jen mást javasolt:
- Az ajtóra az ajtó, az ablakra az ablak, a falra a fal írásjegyét kellett volna írnia.
Hszüan-csüe azt mondta:
- Az ajtó, az ablak és a fal írásjegy nélkül is feleli önmagát.”
Terebess Gábor: Folyik a híd. (Csan buddhista anekdotakincs) Bp. 1990, Officina Nova Kiadó 28 p.

Hogy mennyire igazak ezek a gondolatok, máris bebizonyosodott, hisz néhány diákomnak azonnal kedve támadt ahhoz, hogy tollat ragadjon:
 

„Azért választottam ezt a képet, mert élénk színei (a vörös és a fekete) rögtön megfogtak, és egyszerűen magához vonzott. Ahogy azt irodalom órán is megtanultuk (Stendhal: Vörös és fekete), a színeknek több jelentése is lehet. A képre nézve a vörös színt több dologgal is összekapcsoltam. Emlékeztet a szenvedélyre, szerelemre, bátorságra, és ugyanakkor a vérre is. Ellentétben azzal, hogy a vörös szín leginkább jó érzéseket vált ki belőlem, amikor ránézek a feketére, én a halálra, sötétségre és a magányosságra asszociálok. Természetesen az elvont képek más emberekben más gondolatokat ébresztenek, ezért is érdemes többeket megkérdezni a véleményéről. Minden ember új fényt vethet egy-egy műre, és új értelmet adhat neki. Ezért is olyan csodálatos a művészet.”
Mészáros Luca 10. C

„A piros szín jelentheti a vért, rajta a fekete az ájulást, azt a pillanatot, amikor minden elsötétül. A piros jelképezheti még a tüzet és a szerelmet. A letakarás kíváncsiságot ébreszt bennem, látni szeretném, mi lehet alatta. A kép legalján a fehér, majd a szürke és a piros testünk felszínének és összetevőinek színeit is eszembe juttatja. Az, hogy a színeket ilyen mintázattal festette meg, az érzelmeit mutatja.”
Pausz Réka 10. C