Barangolás Erdélyben – Határtalanul 2022

A 9.a, 9.kny és a 10.c osztály tanulóinak a Határtalanul-program keretében lehetőségük volt részt venni egy erdélyi kiránduláson.
Az öt napos út során érintettünk több, a történelmünkben fontos szerepet játszó várost, meglátogattunk csodaszép tájakat és megismerkedtünk az erdélyi magyarok kultúrájával is.

Május 24-én kora reggel indult a buszunk és egy röpke 8 órás út után érkeztünk meg az első állomásunkhoz, Aradra. A Megbékélés Parknál szálltunk le a buszról, ahol egy monumentális emlékmű fogadott bennünket.  A park neve a magyar-román megbékélésre utal, ezt tükrözi az is, hogy a park egyik végén magyar, a másik végén román szobor áll. Innen pár perc séta után értünk be a belvárosba, melyet szebbnél szebb épületek alkottak. A város legtekintélyesebb épülete talán a Városháza, a maga 54 méteres óratornyával. Utunkat szállásunk, Déva felé folytattuk, de útközben megálltunk a Solymosi romvárnál, melyhez egy rettentő meredek dombon kellett felmászni, de a fenti panoráma magáért beszélt.

Másnap a borongós, esős idő se vette el kedvünket, hogy egy újabb dombra kaptassunk fel. Ezúttal Kőmíves Kelemen történetéből ismert Déva várát hódítottuk meg, ahonnan az időjárás ellenére is messzire beláttuk a várost.

Mire Nagyszebenbe, Erdély szász fővárosába értünk, az idő szerencsére kitisztult. A középkori várfalakon belül található a történelmi belváros, mely két hatalmas piactérrel is büszkélkedhet. Itt található a Hazugok hídja is, amelyen ha átsétálva nem mondasz igazat, akkor a legenda szerint furcsa hangokat fog kiadni. Szerencsére mindenki az igazat mondta, így még véletlenül sem kellett a hídnak megszólalnia. Az evangélikus és a katolikus templom tornyai mellett a Várostorony magasodott még ki, melyre kis lépcsőzés árán fel is sétáltunk. Mielőtt elhagytuk volna ezt a csodás szász várost, kaptunk egy kis szabadidőt, így mindenki belecsöppenhetett a nyüzsgő, kávézókkal és éttermekkel teli sétálóutcák életébe. Következő úticélunk Kerc volt, ahol a XIII. század elején épült ciszterci templom és apátság romjait néztük meg, majd a Fogarasi várat sétáltuk körbe.

Harmadik napunkat a prázsmári erődtemplomba kezdtük. A XV. században a török támadások miatt 12 méter magas, hármas védfalrendszerrel erősítették meg. Az így felépített vastag falakban élelmiszertároló fülkéket alakítottak ki, melyekhez létra segítségével fel is lehetett mászni és be tudtunk nézni a fülkékbe. Ezután ismét egy várlátogatás következett. Ezúttal a törcsvári „Drakula-kastély” várt minket.

A valóságban - azon kívül, hogy erről a várról mintázták a Drakula filmben szereplő várat - sok köze nincs a vámpírokhoz, építését még Nagy Lajos király rendelte el a portyázások ellen. A várat belül szűk kis folyosókon és csigalépcsőkön jártuk be, amit a szokásostól eltérő, kissé meseszerű megjelenése is még különlegesebbé tette. Alatta egy igazi kis bazár terült el, ahol mindenki kedvére vásárolhatott souvenireket.

A napunkat Erdély legnagyobb szász városában, Brassóban zártuk. A várost körbezáró Cenk-hegy különös látványt nyújtott, mintha egy hatalmas falként zárná el a várost a külvilágtól. A város híres temploma a Fekete templom, mely nevét az 1600-as években pusztító tűz miatt rárakódott hamuról és koromról kapta. Belül mindenhol szőnyegek lógnak a falról, hiszen itt található Európa legnagyobb középkori török szőnyeggyűjteménye. Ha már Európa legnagyobb szőnyeggyűjteménye, akkor Európa legkeskenyebb utcája is itt található.

A Zsinór utca tulajdonképpen nem is nevezhető utcának, csak egy sikátornak, hiszen kapuk, házbejáratok nem nyílnak belőle, és csak libasorban lehet rajta átsétálni. A nap végére mindenki kellően elfáradt így a szabadidőben valamennyien beültünk egy étterembe vagy kávézóba a brassói Fő téren.

Alsócsernáton volt a harmadik szállásunk, itt kezdtük a negyedik napunkat, ugyanis a Haszmann Pál múzeumot jártuk be. A skanzenben eredeti állapotukban álltak az érdekesebbnél érdekesebb székely házak és székely kapuk. A kedvünkért még egy régi traktort is beindítottak. Innen Kézdivásárhelyre vezetett az utunk, melynek kis Fő terén áll Gábor Áron ágyús szobra. A középkorban rengeteg céh üzemelt a városban, így felkerestük a Céhtörténeti múzeumot is, ahol sok  érdekes információt szereztünk a különféle mesterségekről.

Ezek után kiszabadultunk a városokból és a természet felé vettük az irányt. A Szent Anna-tó és a Mohos-tőzegláp volt a következő megállónk. Útközben szerencsénk volt és még medvét is sikerült látnunk. A tóhoz egy egykor vulkáni kráterbe kellett lesétálnunk, amely a körülötte lévő hegyek és erdők miatt igazán mesésen nézett ki. Egy másik kráter pedig a Mohos-tőzeglápot rejtette. A mocsaras, lápos területet keskeny kis fapallókon jártuk be. A növényvilága és a kopasz fák pedig elég misztikussá tették a helyet.

A napot Csíksomlyón zártuk, ahol sajnos a kegytemplomba nem tudtunk bemenni, de helyette felmásztunk egy közeli dombra, aminek tetején a Csodatévő Mária fa szobra állt. Szállásunk felé vezető úton még megálltunk Máréfalván, ahol egy székelykapuval fotózkodtunk.

Elérkeztünk az ötödik, utolsó napunkhoz. Reggel korán indult a buszunk, hogy időben hazaérjünk. Korond volt az első állomásunk. Itt egy népi fazekas műhelyt látogattunk meg. Megnézhettük, hogyan formázzák, festik meg a különféle edényeket és természetesen a széles választékból – amennyiben a pénztárcánk is engedte – vásárolhattunk magunknak.

Legutolsó úti célunk Nagyvárad volt. Itt a Fő téren álló Fekete Sas Szállodát néztük meg, melynek hatalmas csarnoka és rózsaablakai ejtettek ámulatba minket. Átsétáltunk a Sebes-Körös túlpartjára és a történelmi belváros csodás épületei között tettünk egy utolsó kis sétát.

Innen már egyenes út vezetett haza, Szombathelyre. Eléggé elfáradtunk, így az út inkább az alvásról szólt, de az biztos, hogy mindenki maradandó élményekkel gazdagodott és volt mit otthon elmesélnie, hiszen nem csak szép városokat és tájakat néztünk meg, hanem közben rengeteg érdekes történetet hallottunk akár egy-egy kis falu életéből, akár olyat, ami az egész magyar történelemben szerepet játszott.