Kanizsai Dorottya Gimnázium

Euroweek 2015 - Lettország - Diákszemmel

Idén szeptemberben egy fantasztikus egy hetes programban lehetett részem az iskolával! Amikor megtudtam, hogy engem is beválogattak a 2015-ös Euroweek csapatába nagyon megörültem neki és megtisztelve érzetem magam, hogy részese lehetek ennek! Mit minden delegációban a miénkben is 8 diák és 2 tanár képviselte az országot. Az első csapatgyűlésen megbeszéltük, hogy hogyan fogjuk megvalósítani a színpadi produkciónkat, amelyre az iskola szeptemberi kezdete óta 2 héten keresztül minden nap lelkesen készültünk.

Szeptember 17-én hajnali 4 órakor indultunk a KDG-től kisbusszal a bécsi reptérre és onnan 9:25-kor repültünk tovább Rigába. A lett fővárosból a szlovák, a cseh és a luxemburgi delegációval együtt buszozva érkeztünk meg Gulbenebe, amely város az idei Euroweek központi helyszínére volt. Itt mindenki megkereste a fogadócsaládját - akikkel majd az estéket tölteni fogja – és utána elbúcsúztunk egymástól erre a napra.

Az első nap délelőtt 10 órakor volt találkozó az iskolánál, ahova mindenkinek ünneplő ruhában kellett megjelennie, ugyanis ekkor volt a hivatalos Euroweek megnyitó. A megnyitó után ebédeltünk, majd megkezdődtek a délutáni programok.

Az Euroweeken részvevő országok diákjait 20 csapatra bontották és minden csapat kapott egy táblagépet, és azon egy speciális programot, amely program segítségével különböző pontokat kellett megkeresnünk a városban és minden egyes pontnál egy kérdést kellett megválaszolnunk, így játékosan megismerhettük Gulbenét.

Délután már a „magyar büfé” összeállításán szorgoskodtunk, immáron újra a magyar delegáció együtt. Minden nemzetnek ki kellett állítania a saját nevezetes ételeit és italait. Nagyon jó volt más országok nemzeti ételeit megkóstolni és azok ízvilágát megtapasztalni.

A második napot nagyon vártuk, ugyanis ezen a reggel mutathattuk be a többi ország küldöttségének, hogy milyen színpadi produkcióval készültünk. A sok próbának meg lett az eredménye, ugyanis nagyon jól sikerült a mi előadásunk és ezt a közönség lelkes tapssal jutalmazta, valamint ebéd után több visszajelzést is kaptunk a nagyszerű színpadi teljesítményünkről.

Délután egy kisvasúttal elmentünk egy régi farmra, ahol a korábbi idők hagyományos vidéki életével, munkáival, szokásaival ismerkedhettünk meg, és néhány népi táncot is tanultunk mndezek mellett. Itt mindenki a saját delegációjával volt együtt, nem voltak kevert csoportok. 
Kísérőtanáraink is kaptak külön feladatot: ők zászlókat készítette virágszirmokból, majd egy nagy csoportképen meg is megörökítették azokat.

A 3. nap egy kirándulós nap volt sok buszozással, de megérte, mert elképesztő élményekben lehetett részünk. Elsőként egy múzeumot látogattunk meg, ahol csoportokra osztottak minket. Feladatokat kaptunk, amelyeket a lehető leggyorsabban kellett megoldanunk. A reggeli agytorna után következhetett egy kis kikapcsolódás, melynek keretében egy pár szár méter hosszú drótkötélpályán egy kis kabinba beülve „főlészállhattunk a tájnak”, azaz lenézhettünk egy völgybe. Azok, akiknek a tériszony miatt már ez is sok volt nem nyugodhattak meg, ugyanis jött az újabb adrenalin löket! Ellátogattunk egy rendes bob pályára, ahol egy kis „kerekes” bobbal legurulhattunk a pályán (természetesen profi vezetővel).

Ezután következett szerintem a nap csúcspontja a Balti-tenger. Körülbelül 1 km hosszan sétálhattunk és fényképezgethettünk a parton. A hosszú túrából mindenki fáradtan tért haza és aznap este mindannyian könnyen elaludtunk.

A 4. nap délelőttjén a már korábban kiosztott 8 db euroweekes parlamenti témát beszéltük meg a többi diáktársunkkal, amelyekről minden csoportnak kellett készítenie egy prezentációt. Ebéd után -  hogy elégethessük a frissen szerzett kalóriákat - egy kis sportolás következett. Különféle sportok és játékok következtek: kézilabda, kosárra dobás, frizbivel való pontos dobás, puzzle, kinti tájfutás egy térkép segítségével és sok minden más. A sportolás után kaptunk 3 óra szabadidőt, hogy mindenki felkészüljön az esti búcsú bulira, amely fantasztikusan telt mindenkinek.

Másnap kora reggel indultunk Rigába, Lettország fővárosába. Megérkezésünk után egy hotelban lepakoltunk a cuccainkat és egy kísérő vezetésével elindultunk várost nézni.

Elsőként egy hatalmas és modern könyvtárat látogattunk meg, amely a legújabb technológiával volt felszerelve. Nekem nagyon tetszett az épület felépítése és atmoszférája, de szerintem másoknak is.

Ezután egy egyetem menzáján ebédeltünk, majd pedig a volt orosz KGB létesítményt látogattuk meg. Nagyon érdekes volt az épület, bár volt akiknek egy kicsit sok volt, amit ott látott. Erre a napra ez volt az utolsó program, így ezután jöhetett a szabadidő, amelyet a városban töltöttük. A városból körülbelül éjfél után értünk vissza a szállásra egy hosszú nap után.

Az utolsó nap még egy kicsit visszamentünk sétálni Rigába és még utoljára körbenéztünk, majd délután indultunk a repülőtérre, ahol találkoztunk a hazafele készülő euroweekes diáktársainkkal és akitől csak lehetett újra elbúcsúztunk. :)  A gépünk délután 17:40-kor indult Bécsbe, majd onnan busszal körülbelül este 9:45 órakor értük haza Szombathelyre.

Nagyon jól éreztem magam és sok barátot szereztem ez alatt az egy hét alatt és nagyon örülök, hogy részese lehettem ennek a programnak.
Szabó Kristóf 10.KNY
Video: euroweek2015.lv

Hírek, aktualitások

Eseménynaptár

Hasznos linkek