Euroweek - 2024

A Kanizsaisokat még az árvíz sem állíthatja meg, ha utazásról van szó. Avagy mondjam csak úgy, hogy az idei Euroweek ugyan bonyodalmakkal teli, de zseniális egy hét volt.

Kezdjük ott, hogy az Euroweek egy olyan program, amely lehetőséget biztosít pár diák számára, hogy nemzetközi tapasztalatokat szerezzenek, és különböző országok kultúráját ismerjék meg. A program során a résztvevők – nyolc diák, illetve két kísérő országonként – általában egy csoportban utaznak, és különböző városokban találkoznak helyi fiatalokkal, más nemzetekkel, részt vesznek különböző programokon, workshopokon és kulturális eseményeken.

Idén a helyszínt egy, a Szász-Anhalt tartományban álló, sangerhauseni Geschwister-Scholl-Gymnasium adta, és bár hatalmas izgalommal vártuk az indulást szeptember 18-án, a nemzetközi vonatunkat törölték és kérdőjeles volt az egész részvételünk. 

A különböző alternatívák keresése közben jelentkezett a német szervező iskola, hogy ők intézik a szállításunkat és vele együtt minden költséget. Így 19-én este, még nagyobb izgalommal vártuk a buszt a suli előtt. Végül tízórányi hosszú utat követően már az ottani iskolában kezdtük a reggelt, ahol aznap különböző workshopokon lehetett részt venni. 

Olyan programok közül választhattunk, mint a tánc, kémiai kísérletek, földrajzi bemutató, színház, kórus vagy éppen a meditációs óra. A csapat fele végül teljesen véletlenül kötött ki a legutóbb említett foglalkozás termében és bár az ottani segítő tanárnő mindenféle meditációs módszerről mesélt nekünk az elején, egyszer csak a helyi temetőben kötöttünk ki, egy kis városnézés keretein belül. Bár mi roppant mód meglepődtünk mit is keresünk ott, nagyon mulatságos visszagondolni az egész szituációra. 

Ezt követően, mint egyébként, minden más napon is bőségesen elláttak bennünket uzsonnával, majd a német segítőnkkel átsétáltunk a Rosariumba, ami a világ legnagyobb rózsakertje, a maga 80 000 virágával. Ezen az elképesztő helyszínen mutattuk be mi, illetve rajtunk kívül még pár ország, a műsorunkat. Valakik videóval készültek, valakik tánccal egyesek pedig énekkel. 

A mi produkciónk a három ötvözéséből született meg, közben pedig leghíresebb magyarjainkat mutattuk be. Minden kétséget kizáróan a legnagyobb sikert „Hide the pain Harold” üzenete szerezte, de azért Szoboszlai említésére is kaptunk pár ujjongást. Ezek után még egyénileg kipakoltuk a büféasztalanukat, hisz talán nem voltunk jelen az első napon, mégse hagyhattuk magyar specialitások nélkül az érdeklődőket. Végül a nap zárása, azaz egy kisebb buli után, megérkeztek értünk fogadócsaládjaink, akikkel megismertük ideiglenes otthonunkat.
 
Én, bár először féltem, hogy csak egyedül leszek, utólag nem is lehetnék ezért hálásabb. Rengeteget sikerült gyakorolnom mind a német, mind az angol nyelvet. A programok során, a többi ország diákjaival angolul, míg a családommal németül kommunikáltam és tényleg teljesen más úgy beszélni egy idegen nyelvet, hogy rá vagyunk utalva, mintsem az iskolában mondjuk egy felelés alatt, ahol ha nem jut eszedbe az adott szó, könnyen megkérdezheted magyarul. Bár az elején adódtak kisebb gondok a megértéssel, de egy nap után már erőlködés nélkül értettem mit szeretnének mondani és azt is megfigyeltem, hogy a saját kiejtésem is sokat változott. (Mondjuk azért a stratégiai társasjátékba minden agysejtem belezsibbadt, amíg játszottunk.)

A hét során még rengeteg-rengeteg izgalmas és hasznos programon vettünk részt, amelyek során egyre jobb kapcsolatban lettünk a többi delegációval is. Szeretném megemlíteni, hogy a hollandok tényleg 0-24 pörögnek, mindenféle túlzás nélkül . De nagyon jóban lettünk még a finnekkel, lettekkel, litvánokkal, kifejezetten sok némettel, illetve pár potugál lánnyal a közös faültetés során. Az utóbbi program az utolsó napunkon került megrendezésre, ami egyben nyilván az egyetlen esős napon volt. Egészen reggeltől úgy szakadt, mintha dézsából öntenék, de ez nem tántoríthatott el senkit sem. A több ezer csemetét, hat kivágott erdő területen ültettük el. 


Számomra alighanem a faültetést követő Octoberfest jelentette a legnagyobb élményt, ahol a többi ország diákjaival táncolhattunk, énekelhettünk, illetve zárásként egy lézershowt nézhettünk meg. De egyértelműen hatalmas élmény volt a két kirándulás is: a gyalogtúra Josephkreuzhoz, illetve a magdeburgi út, ahol szintén különböző csapatokra osztottak minket. Valaki várost nézett vagy zsinagógát látogatott, egyesek az ottani modern építészetről halhattak érdekes információkat, de ezeken kívül is bőven adódott program. 

Amit talán még a legélvezetesebbnek éltem meg, az a családi nap, aminek lényege az volt, hogy minél jobban megismerkedjünk fogadóinkkal. Egyesek falat másztak, mások várost néztek, de akadtak olyanok, akik más családokkal együtt szervezték a napjukat. Én személy szerint rengeteget kirándultam. A-tól b-ig bejártuk az összes környező nevezetességet és nagyon jókat beszélgettem a fogadócsaládommal.

Összességében tényleg a zseniális lenne a legjobb jelző erre az egy hétre. Nem csak tanultam, hanem új barátokat is szereztem, gyakoroltam a nyelvet, illetve jobban megismerkedtem a különböző kultúrákkal.