Október 23. emlékére

Ernesto Pinto

Dal azokról, akiket a holnap megkoszorúz

Áldottak az özvegyek,
kik a holt apák puskáját a fiak kezébe adták,
a műhelyekben helyükre álltak és a mezőkre mentek.
Az ósdi tűzhely általuk parázslik fel újra
s a fiatal búza beérik az olajfák árnya mellett.
 
Áldottak a gyerekek,
kik búgócsigáik sarokba téve rohantak tankok ellen
s utolsó sóhajukkal anyjukat hívták és a hazát.
Általuk szállnak vissza a lepkék s ragyog a lég
s víg nevetés fecskéi ébresztgetik a rét virágát.
 
Áldottak a lányok,
kik megőrizték ajkuk mézét és liliom ragyogásuk
mikor vad tűzzel feléjük lobbantak a barbár vágyak.
Általuk jönnek újra csendesen szerelmes párok
s a délután boldogan húz föléjük hosszú árnyat.
 
Áldottak a diákok,
kik zsongó iskolákból az utcára rohantak
zsebükben töltényre cserélve a ceruzákat.
A madarak általuk hozzák vissza a napok virágát,
a nyíló körtefákon meg a tavasz fehér ruhát kap.
 
Áldottak a munkások,
kik testükkel harcolták meg az utca harcát
és az ismeretlen szabadságot a porból kiáltva hívták.
Értük a gyárkémények ajkán új zsoltárok fakadnak
és a házak ablakán, mint a nap süt be az igazság.
 
Áldottak a kivégzettek,
akik, mert hitüket megvallották, a falhoz rogytak
s a halált választották lélek-mardosó élet helyett.
Holnap általuk nyílnak félelem nélküli szóra a szájak
s a határsorompókon át egymásba fonódnak a kezek.
 
Áldottak az öregek,
kik merészebbek és bátrabbak voltak fiataloknál
géppisztolyok ellen mellük falát emelve.
Általuk őrizhetik majd nagyapák az unokákat
olcsó pipájuk kékesen szálló füstjén merengve.
 
Áldott légy Budapest,
lerombolt falaiddal és megcsonkított szobraiddal,
széttört hídjaiddal és földre sújtott tornyaiddal.
 
Áldott légy Budapest,
gyászodban, megkínzatásodban, szivárgó sebeidben,
mert csorgó véred lemossa földünk gyalázatát
és halottaid  nyomában biztos lábakkal indul a szabadság.
 
                                                                                              Fordította: Lökkös Antal