Nagy az izgalom a KDG háza táján, hisz vasárnap kerül megrendezésre a végzős osztályok szalagavatója.
Hetek óta lázas készülődés folyik szünetekben, testnevelés és osztályfőnöki órákon, hétvégén az iskolán kívül, tánctermekben, vagy éppen valakinek a lakásán. Az érettségi előtt álló diákok idén sem akarják alább adni elődeiknél és színvonalas műsorral szeretnének kedveskedni tanáraiknak, szüleiknek és vendégeiknek.
Több évtizedes hagyomány ez, és mindig nagy öröm látni gyerekeink igyekezetét. Fontos dolog az osztály életében az együttes munka, ami végképp összekovácsolja a közösséget. A lényeg nem a profi művészi produkció, hanem az, hogy tanulóink jól érezzék magukat és kiengedhessék a gőzt az utolsó nagy menetelés előtt.
Az ünnepség vasárnap 17 órakor kezdődik a Sportházban.
Természetesen képes beszámolóval jelentkezünk majd az eseményről. Addig egy kis előzetes, mire is számíthatunk.