A Szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnázium a 2017/2018-as tanévben ünnepli fennállásának 100. évfordulóját, idén indult a 100. tanévünk. A T&T esték, vagyis Tea és Tudomány esték keretében délutáni teázással egybekötött előadásra hívjuk kedves vendégeinket ebben a tanévben is.

Az évad első vendége
Szommer Ildikó, a Szent Márton Programiroda vezetője.
Szommer Ildikó a Kanizsai Dorottya Gimnáziumban érettségizett. Történész, népművelő, olasztanár, kulturális menedzser. Diplomáit a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán, az ELTE-én és a Szegedi Tudományegyetemen szerezte. 1997-2013 között a Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum igazgatóhelyettese és a közművelődési terület vezetője.
Munkásságának kiemelkedő eredménye a
Savaria Történelmi Karnevál 15 éven át tartó megszervezése. Az ő irányítása alatt országosan is elismert rangra emelkedett a város legnagyobb rendezvénye.
2014-ben Év Fesztiválszervezője díjat vehette át.
2014-ben kitüntető feladattal bízta meg a város vezetése: Szent Márton születésének 1700. évfordulójához és a szent kultuszának kiterjesztéséhez kapcsolódó események szervezője, a Szent Márton Programiroda vezetője lett.
Szommer Ildikó életében az egyik legfontosabb feladat a kulturális örökség és különösen a helyi értékek védelme, a tárgyakban és a szellemben megőrződött múlt elemeinek gondozása és átörökítése.
A Tea és Tudomány sorozatban Szombathely legnagyobb rendezvényének történetéről, a Savaria Történelmi Karneválról és a Szent Márton évről beszél majd.
Időpont: 2016. szeptember 27., 17 óra
A rendezvényre szeretettel várjuk!
2016. szeptember 19. |
Merklin Ferenc
Fotó: Vaol.hu |
|
|