Kanizsai Dorottya Gimnázium

Tea és Tudomány - Vendégünk lesz Dr. Czetter Ibolya PhD

A Szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnázium a 2017/2018-as tanévben ünnepli fennállásának 100. évfordulóját. Az iskola már idén gondol az ünnepre, és megnyitja kapuit minden érdeklődő előtt.

A T&T esték, vagyis Tea és Tudomány esték keretében délutáni teázással egybekötött előadásra hívjuk kedves vendégeinket.
Következő vendégünk Dr. Czetter Ibolya PhD, a Nyugat-magyarországi Egyetem Esztétikai, Nyelv- és Irodalomtudományi Intézetének igazgatója, tanára, a Vas Megyei TIT elnöke. Tagja az országos TIT elnökségének és az MTA Magyar Nyelvtudományi Bizottságának is.

A Kanizsai Dorottya Gimnáziumban érettségizett, 1987 óta rendszeresen publikál tanulmányokat és kritikákat. Kutatási területe többek között a stilisztika, a XX. századi irodalmi nyelv, Márai Sándor életműve. Több kötete jelent már meg: Az ismétlés gondolatalakzatainak értelmezése Márainak a Napló 1943–1944 és a Napló 1984–1989 című műveiben; Az elhagyás alakzattípusai és értelmezésük a Márai-naplók alapján címmel.

Márai Sándor közel fél évszázados kényszerű hallgatás után Magyarországon, egész Európában, sőt a nagyvilágban is otthonra lelt, ha tetszik, a kánon megkérdőjelezhetetlen részévé vált, bekerült a tankönyvekbe, valóságos bestseller lett. Nemcsak a művek kiadása, a kutatás is hatalmasat lépett előre az utóbbi évtizedekben.

A gazdag korpuszt jelentő életmű kutatásában valóságos publikációs robbanás következett be, fontos részletkérdésekről szóló tanulmányok sokasága, de emellett számos, az alkotói életművet egységben láttató, összegező munka látott napvilágot; módszerek, témák, perspektívák, értékítéletek sokaságával találkozhatunk.

Az előadás a Márai-világ sajátos értékeit próbálja közelebb hozni a hallgatósághoz, portrét rajzol a velünk élő íróról.

Időpont: 2016. január 26., 17 óra

A rendezvényre mindenkit szeretettel várunk!

Merklin Ferenc
Fotó: nyugat.hu

Hírek, aktualitások

Eseménynaptár

Hasznos linkek