Kanizsai Dorottya Gimnázium

Tea és Tudomány - vendégünk lesz Dr. Oláh Edit

A Szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnázium a 2018/2019-es tanévben is folytatja hagyományát, és megnyitja kapuit minden érdeklődő előtt. A T&T esték, vagyis Tea és Tudomány esték keretében délutáni teázással egybekötött előadásra hívjuk kedves vendégeinket.

Következő vendégünk: Dr. Oláh Edit Széchenyi-díjas akadémikus, molekuláris onkogenetikus, az Országos Onkológiai Intézet Molekuláris Genetikai Osztályának alapítója 2017-ig vezetője. A professzor asszony a KDG első akadémikusa (egyben Szombathely első akadémikus hölgye).

 

Fotó: Czimbal Gyula
Dr. Oláh Edit általános és középiskolai tanulmányait Szombathelyen végezte. 1965-ben érettségizett a Kanizsai Dorottya Gimnáziumban. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar biológia-kémia szakán szerzett kitüntetéses diplomát 1970-ben. A diploma megszerzése óta az Országos Onkológiai Intézetben dolgozik. 1986-ban vezetésével alakult meg az Intézet Molekuláris Genetikai Osztálya. 1997-ben a Haynal Imre Egészségtudományi Egyetemen humángenetikusi képesítést kapott.

1974-ben szerzett egyetemi doktori fokozatot (ELTE, genetika, summa cum laude minősítéssel). 1984-ben lett a biológiai tudományok kandidátusa, 1992-ben a biológiai tudományok doktora. 2007-ben a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) levelező tagjává, 2013-ban az MTA rendes tagjává választották. 2009-ben az Onkológiai Tudományok Európai Akadémiája (European Academy of Cancer Sciences), 2012-ben az Academia Europaea, London választotta tagjai sorába.

1990-től az ELTE, SOTE Doktori Iskoláiban kurzusvezető (10 PhD témavezetője). 1977-ben egy évig az egyesült államokbeli Indiana Egyetem Orvosi Karán meghívott ösztöndíjas kutató, majd 1986-tól ugyanott vendégprofesszorként több alkalommal kutatott és oktatott. Az Európai Rákkutató Társaság (EACR) egyetlen Kelet-Közép Európából választott elnöke (2000-2002), ma tiszteletbeli tagja. A Magyar Onkológusok Társasága elnöki tisztét is betöltötte (2005-2007). Szakterületén 6 rangos nemzetközi folyóirat választotta Szerkesztő Bizottsági tagjává (pl. Molecular Oncology, Molecular Cancer Research). A Közép- és Kelet Európai Rákgenetikai Hálózat koordinátora volt (1997-2004).
180 tudományos közlemény szerzője, amelyekre 10.000 feletti hivatkozás történt. Széchenyi-díjas (2016), a Magyar Érdemrend Tisztikereszt birtokosa (2013). Elismerései még: Széchenyi Professzori Ösztöndíj (1999-2003), Szentágothai János Szakkuratóriumi díj. A Betegekért végzett munkáját az Országos Onkológiai Intézet Pro Patiente díjával ismerték el (2017).

Nevéhez fűződik a molekuláris onkogenetikai kutatások és a rákhajlam-diagnosztika hazai bevezetése (pl. a BRCA1 és BRCA2 gének öröklött meghibásodása miatt nagy genetikai rákkockázattal élők azonosítása emlőrákos és petefészekrákos családokban).

Előadásának címe: A daganatok genetikája (örökletes daganatok)

Időpont: 2019. április 30. 17 óra

A rendezvényre szeretettel várjuk!

2019. április 24.
 
                                 Módos Tibor                                         Merklin Ferenc
                              címzetes igazgató                                 intézményvezető
 

Hírek, aktualitások

Eseménynaptár

Hasznos linkek