A Szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnázium a 2019/2020-as tanévben is folytatja hagyományát, és megnyitja kapuit minden érdeklődő előtt. A T&T esték, vagyis Tea és Tudomány esték keretében délutáni teázással egybekötött előadásra hívjuk kedves vendégeinket.
Következő vendégünk: Kiss Péter, örmény egyháztörténelem kutató, történelem-német szakos egyetemista.
Kiss Péter Szombathelyen született 1998-ban, 2017-ben érettségizett a Kanizsai Dorottya Gimnáziumban, majd felvételt nyert a Pázmány Péter Katolikus Egyetem történelem-német szakjára. Jelenleg is itt tanul.
A Pázmány mellett a jereváni Hacsatur Abovján Pedagógiai Egyetemen töltötte a 2018-2019-es tanév második félévét, emellett a Luther Márton Egyetemen Halle an der Saale-ban valamint a Matenadaranban (Meszrop Mastoc Régi Kéziratok Intézete) teljesített szakmai gyakorlatot.
Az örmény nyelvvel és kultúrával 2018 nyarán kezdett megismerkedni, amikor Krikor Miskofiyannál nyugat-örményt tanult. Később Halléban (Armenuhi Drost-Abgarjannál) és Örményországban megismerkedett a keleti-örmény nyelvvel, valamint az óörmény nyelvvel is.
Kutatási témája az örmény mise fejlődése, az örmény egyháztörténelem, különös tekintettel az első négy egyetemes zsinatra, valamint az erdélyi örmények története. A nyáron jelent meg az egyetem Győzteseim című tanulmánykötetében a Világosító Szent Gergely szerepe az örmény identitáns megőrzésében Erdélyben című tanulmánya, amellyel második helyezést ért el a XXXIV. OTDK-n. Három tanulmánya várhatóan az év végig megjelenik, egyik német nyelven.
Előadásának címe: Az Ararát lábánál
Időpont: 2019. október 15. 17 óra
A rendezvényre mindenkit szeretettel várunk!
2019. október 12. | Merklin Ferenc |