Kanizsai Dorottya Gimnázium

Tea és Tudomány - Vendégünk lesz Vörös Ferenc festőművész

A Szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnázium a 2017/2018-as tanévben ünnepli fennállásának 100. évfordulóját. Az iskola már idén gondol az ünnepre, és megnyitja kapuit minden érdeklődő előtt. A T&T esték, vagyis Tea és Tudomány esték keretében délutáni teázással egybekötött előadásra hívjuk kedves vendégeinket.

Következő vendégünk:  Vörös Ferenc, festőművész, tanár.

1931. január 12-én született Sárváron. 1954-ben szerzett rajz-történelem szakos tanári diplomát Pécsett. 1972-ben nyílik meg az első önálló kiállítása Sárváron, a Nádasdy-várban.

1983-tól volt a Kanizsai Dorottya Gimnázium tanára. 80. születésnapján egy válogatás jelent meg alkotásaiból A megtalált szép címmel.
 

“Az illető, amit mond, amit megfest, azt higgye el! Higgye el a saját színeit, higgye el a vonalakat, higgye el a nőnek a szépségét, mert hiszen a nő nélkül nem menne a művészet semmilyen szinten.” (Vörös Ferenc)

Az előadás során az idén 85 éves festőművésszel beszélgetünk az élet szépségéről, tanításról, művészetről, humorról.
 

Időpont:     2016. február 16., 17 óra

Helyszín:   A KDG előadóterme


A rendezvényre mindenkit szeretettel várunk!
 
Merklin Ferenc

 

Hírek, aktualitások

Eseménynaptár

Hasznos linkek