Kanizsai Dorottya Gimnázium

Rendezvények, kirándulások

Diákjaink a Sisi-kiállításon jártak

2022.04.19.

A „Sisi – Királyné feketén fehéren” című vándorkiállítást, a Magyar Nemzeti Múzeum és a szegedi Móra Ferenc Múzeum összeállítását Szombathelyen, a Savaria Múzeumban tekintettük meg. A tárlat érdekessége, hogy több vasi vonatkozással is gazdagították! Nagyon örültünk, mert végre az iskola falain kívül is tölthetünk el időt együtt, ugyanis a Covid-járvány miatt nem sok közös programban

A holokausztra emlékeztünk Mordechai Meir Binet rabbi botlatókövénél

2022.04.15.

2022. április 13-án a Szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnázium 9. B osztálya megemlékezésen vett részt Mordechai Meir Binet rabbi botlatókövénél a Thököly utcában. A diákok érdeklődve hallgatták Mayer László, a Vasi Szemle főszerkesztője elnök szavait a szombathelyi zsidóság történetéről, a botlatókövek „tulajdonosairól”. A zsidó hit néhány elemével is megismertette a diákokat,

Gondolatok március 15-ről

2022.03.15.

"Anyám azt mondta, egyet tanulj meg: hétfőn hétfő, kedden kedd. Egyik sem ikertestvér. Hogy mit hoz a kedd, azt ne kezdd el siratni félelmedben hétfőn. Hogy mit adhat a kedd, azt ne tervezd hétfőn. Hátha nem hozza be. Az egyik nap ilyen, a másik olyan. Egyetlenegyet kell megjegyezni, ha harmonikusan akarsz élni. Ha jót hoz, akkor józanul viseld, hogy most örömöd van. Józanul és

Dorottya Bál - 2022

2022.02.25.

Nem tudom, hány évre nyúlik vissza a Dorottya-bál hagyománya, de az biztos, hogy már az én időmben is volt, pedig idestova 45 éve lesz, hogy sikeres érettségit tettem szeretett iskolámban. Igaz, akkoriban a tornateremben buliztunk, teljes kivilágításban és a tanári kar vigyázó tekintete mellett, de nagyon élveztük. Jó volt lazítani, táncolni, nézni azt a kevés fiút, akik akkoriban

Szalagavató 2022

2022.02.06.

Keserédes este volt a pénteki. Keserű, mert eszembe juttatta, hogy egy ével ezelőtt én álltam volna az osztályommal a küzdőtéren szalagtűzésre készen, és édes, mert megint szívmelengető volt látni, milyen szépek, ügyesek és rátermettek a diákjaink. Az este az ünnepélyes szalagtűzéssel kezdődött. A bevonulást követően igazgató úr szólt a végzősökhöz. Az életet egy utazáshoz hasonlítva,

Hősök és antihősök Budapesten, avagy a 12. B kirándul

2021.12.30.

A Kanizsai Dorottya Gimnázium 12. B osztálya december 10-én felutazott Budapestre, hogy megtekintse a Terror Háza Múzeumot és karácsonyra hangolódhasson a világ egyik legszebb adventi vásárával a Szent István Bazilika előtti téren. Az osztály korán reggel indult vonattal a szombathelyi pályaudvarról. A szemek fátyolosan figyelték a tájat, ami az előző napi havazások miatt gyönyörű

Ifjúság és demokrácia - Alumni előadás a KDG-ben

2021.12.21.

Tudománynépszerűsítés a célja a Magyar Tudományos Akadémia kezdeményezésének, melyhez iskolánk is csatlakozott.   A Tea és Tudomány sorozatunk 2015 óta különböző tudományterületek érdekességeibe, legújabb eredményeibe vezeti be az érdeklődőket. Az iskola visszavárja azokat a diákokat, tanárokat, KDG-hez kapcsolódó személyeket, akik az élet

Osztálykirándulás Budapesten

2021.11.15.

Október 19-én az osztályunk ellátogatott Budapestre. Szívből szerettük volna bepótolni a vírus miatt elmaradt osztálykirándulásunkat, amely osztályfőnökünk, Fullár Balázs tanárúr segítőkészsége miatt sikerült is. Reggel mindenki számára sikerült a feladat, hogy elérje a korai vonatot így a csapat jókedvűen megindult a főváros felé. Az úton volt részünk nagy

Amíg szól a dal, 56 ért. Míg szívünk dobog, '56 él

2021.11.04.

2021. október 22-én  az Agora Savaria Filmszínházban emlékeztünk meg az 1956. október 23-án kezdődő magyar forradalomról és szabadságharcról. A bevonulás alatt Koncz Zsuzsa: Zeng az ének, Koncz Zsuzsa – Miller Zoltán: Szabadság, szerelem, Pintér Béla: ’ 56 él című dalok hangzottak el. A 10. c osztály tanulóinak -  Anduska-Varga András, Buti Márk, Gerencsér Luca,

Villámrajtot vett a 2021-2022-es tanév

2021.09.13.

Szeptember elsején, mint, ha jól számolom, 103 éve mindig, megkezdődött a tanítás a Szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnáziumban. Az időjárás ezúttal a barátságos arcát mutatta, így a jó levegőn tarthattuk az ünnepélyes tanévnyitót. Kivételes módon mindenki örült az iskolának és reményekkel telve gondoltunk arra, hogy végre lesz egy normális tanévünk, jelenléti oktatással,

Kerékpáros tábor a Balatonnál - 2021

2021.07.12.

Akár hagyománynak is nevezhetjük, hiszen idén már harmadik alkalommal került megszervezésre a nyári kerékpáros tábor a Balatonnál. A hosszúra nyúlt online oktatás után már alig vártuk, hogy végre kimozdulhassunk egy kicsit a bezártságból, találkozhassunk a kollégákkal, diákokkal. A későn elkezdett tábor szervezés ellenére – hiszen sokáig bizonytalan volt,

9.K a vulkánok nyomában

2021.07.11.

Az idei tanév minden diák számára „érdekes” volt. Ez vonatkozik osztályunk kirándulására is. Két éve vagyunk már együtt, de élményeket szerezni még sajnos nem volt lehetőségünk. Épp emiatt is nagyon vártuk már az idei tavaszt, bízva abban, hogy csak összejön egyszer. 😊 Az online oktatás „küzdelmei” között örömmel fogadtuk Marcsi néni javaslatát,

Oldal

1 2 3 4 5 6 7 8 ..    

Hírek, aktualitások

Eseménynaptár

Hasznos linkek