Az osztályom a ,,mini őszi szünetet” egy napos budapesti kirándulással hosszabbította meg. Nagy Tamás tanár úrral, osztályfőnökünkkel és Szőke Gyöngyi tanárnővel indultunk neki a hosszú, ámbár élményekkel teli napnak. November 2-án korán reggel gyülekeztünk a szombathelyi vasútállomáson, majd kezdetét vette a két és fél órás vonatút. Budapesten, a Keleti pályaudvaron szálltunk le, ahol kaptunk egy fél órás kávészünetet.
Utunkat metróval folytattuk egészen az Astoriáig, ahol Szőke Gyöngyi tanárnő vezetésével körbe sétáltuk az ELTE Bölcsészettudományi karának épületét és az egyetem udvarába is betekintettünk. Ezután következett a Magyar Nemzeti Múzeum, az egyetemtől nem kellett nagy távot megtenni, hiszen a két épület egymás szomszédságában található.
A múzeumban megnéztük az alapkiállítást, ami a magyarság kezdetétől egészen a mai napjainkig mutatja be történelmünket. A tartalmas kiállítás, a rengeteg látnivaló után nagyon elfáradtunk, szerencsére ezt kísérőtanáraink is észrevették, így kaptunk egy órás szabadidőt pihenni és enni. Az egyetemnek köszönhetően rengeteg gyorsétterem volt a közvetlen közelünkben, így nem kellett sokat sétálni, hogy gyorsan falatozzunk valamit.
A pihenő után folytatódott a nap. Immáron megújult erővel vágtunk neki a program következő részének. Buszra szálltunk és 15 perc utazás után meg is érkeztünk a Hősök teréhez. Természetesen a képek sem maradhattak el! Néhány csoportos és barát-barátnős kép után gyalog elsétáltunk a Városligetbe, ahol megcsodálhattuk a Magyar Zene Házát. Az épület egyébként nagyon modern, kívül és belül is, amit egy japán sztárépítész tervezett. Elgondolása szerint egy természetközeli, áttetsző üvegépítményt szánt a liget fái közé. Valóban, a Magyar Zene Háza szinte egybeolvad a természettel, a hatalmas üvegek és a nagy terasznak köszönhetően pedig gyönyörű látványt nyújt a Városligetre.
Itt is kaptunk egy kis szabadidőt, hogy megcsodálhassuk az újszerű, kétszintes épületet, illetve a környékét. Nem messze tőle, szinte a szomszédságában található a Magyar Néprajzi Múzeum épületegyüttese. Ez szintén egy kortárs épület, akárcsak a Magyar Zene Háza. Számomra, kicsit hasonlított két hatalmas gördeszka rámpához, ami egymással szembe van fordítva. A múzeum olyan akárcsak egy kilátó, vagyis fel lehet sétálni a tetejére. A tetőkert nem csak a fővárosra nyit gyönyörű kilátást, hanem innen a Városliget őszi színeibe öltöztetett tája is mesébe illő látványt nyújt.
A néprajzi múzeum után, az osztály örömére az Aréna plázában kaptunk egy kis szabadidőt, vársárlási lehetőséget. Már csak a hosszú hazaút volt hátra.
Nagyon izgalmas, tartalmas napunk volt, rengeteg látnivalóval. De az is biztos, hogy a nap végére mindenki kellemesen elfáradt. Ennek ellenére már alig várjuk a következő tanulmányi kirándulást.
2022. november 09. |
Varga Virág 10.C |