A KDG Baráti Körének márványtábla avatása a gimnázium 100 éves évfordulója alkalmával - Ünnepi közgyűlés
A díszünnepséggel nem ért véget a szombati nap eseménysorozata. Délután 3 órakor az iskolában gyülekeztek a kanizsaisok, hogy részt vegyenek a Baráti Kör ünnepi közgyűlésén és leleplezzék a századik évforduló tiszteletére állított emléktáblát.
Az egybegyűlteket Merklin Ferenc igazgatóhelyettes úr köszöntötte, majd átadta a szót dr. Fejes Péternek, a Baráti Kör alapító tagjának, aki felidézett néhány kedves KDG-s emléket és gratulált a szép évfordulóhoz.
Mentes Vilmost, a Baráti Kör elnökét, a Kanizsai Dorottya Gimnázium korábbi igazgatóhelyettesét Szombathelyen senkinek sem kell bemutatni. Neve összeforrt a Kanizsaival. Beszédében örömmel emlékezett vissza az épületben töltött időkre, kiváló kollégáira, a nagyszerű diákságra, a sok-sok dologra, amit együtt csináltak. Ezt követően dr. Fejes Péter és Mentes Vilmos leleplezték az emléktáblát.
Rövid szünet után sor került a Baráti Kör ünnepi közgyűlésére.
Mentes Vilmos elnök köszöntötte az egybegyűlteket, köztük külön szeretettel dr. Wirth Zsuzsanna alapító elnököt, aki a Kanizsai Dorottya Gimnáziumban érettségizett, majd nyugdíjazásáig itt tanított, és azóta sem szakadt el szeretett iskolájától. Talán ő ismeri legjobban a Kanizsai történetét, hisz történészként kutatta is azokat az időket, amikor ő még nem volt kanizsais.
A szót ezután dr. Szakács Zsanett vette át, aki megismételt néhány szép gondolatot a délelőtti beszédekből és bizakodva tekintett a jövőbe, hisz egy ilyen múltra lehet jövőt alapozni. Beszélt arról is, mikor és miben támogatta az egyesület a gimnáziumot és annak tanulóit. Megemlített néhány emlékezetes kirándulást, többek között azt is, amikor az egész iskolát sikerült elvinni egyszerre Ópusztaszerre.
Módos Tibor igazgató úr megköszönte a Baráti Kör eddigi munkáját, s egyben kérte további támogatásukat. A mai világban nehéz segítő szervezetek nélkül boldogulni, ahogy ez az őszi EUROWEEK szervezése során is bebizonyosodott.
A jelenlévőket arra kérték, hogy, aki már tag, ezt erősítse meg, aki még nem, annak belépésére pedig örömmel számítanak, hisz a munka folytatásához szükség van új, fiatal, lendületes tagokra is! A záró gondolatok után kezdetét vette egy vidám baráti beszélgetés a fehér asztal körül.
Ezúton is kérjük, hogy aki szeretne ebben a munkában tevőlegesen, vagy esetleg anyagi támogatással részt venni, jelentkezzen!